2014. május 17., szombat

Reggeli-32*


Sziasztok! Kérés nélkül meghoztuk a részt. Jó olvasást :D 


Harry

Tisztában vagyok vele mi is az a másnaposság ,de ez egyszerűen még annál is rosszabb: A fejem szétment ,nem csak a tegnapi alkoholmennyiség miatt, hiszen könyörgöm a földön aludtam. Legalább annyi energiát összegyűjthettem volna, hogy feltántorgok a szobámba, a puha ágyamba.
Megpróbáltam talpra kényszeríteni magam ,de jelentős súly tartotta vissza a testem. Először azt hittem, hogy a pia ráment a csontjaimra is ,aztán rá kellet ébrednem ,hogy Zayn fekszik rajtam.
-Azt a rohadt…- sóhajtottam és minden erőmet összeszedve kezeimre támaszkodtam és feltoltam magam, így Zayn szépen legurult a hátamról.
-Kurva élet!- hallottam egyből a csattanás után.
-Neked is kellemes reggelt!
-Mi a fenét kerestem én rajtad?
-Hm jó kérdés…Ha nem ismernélek azt mondanám rámestél éjjel a kanapéról én meg olyan részeg voltam hogy nem nagyon zavartattam magam…de mivel ismerlek azt kell hogy mondjam: valószínűleg addig nézted a formás seggem amíg már nem bírtad türtőztetni magad és letepertél. - néztem a szemeibe miközben törökülésbe helyezkedtem mellette és a tarkómat dörzsölgettem.
-Jaj Göndörke ..valóban elszórakoztam volna veled csakhogy eléggé ellentmondásos hogy fel vagy öltöz..
-Jaj persze mr Adonisz, csakhogy még ha nem is emlékszem minden egyes részletére az esténknek ,az akkor is rémlik hogy nyelvszakadásig áradoztál jövendőbelidről.
-Perrie?
-Erről van szó.- mondtam és felálltam. –De ha most megbocsájtasz, felmegyek és átöltözök, még mielőtt a ruhám még jobban magába szívja az….illatod.
-Kapd be Styles - dőlt hanyatt.
-Vigyázz mit kívánsz-szóltam vissza és már szedtem is a lépcsőfokokat.

Basszus mi a szar volt tegnap..Végig az Edwards csajról dumált?És én?...Jó ég mi lett Louisszal, vissza ment a koleszba vagy…
Hékás..Gemma ajtaja csukva volt, ahogy elmentem mellette.
- Ez itthon van?- tolattam vissza. –Az kizárt hogy még alszik..elmúlt dél- néztem a kezemen maradt órámra. -Mondjuk eléggé kifáradhatott.-lassan lenyomtam a kilincset és halkan betoltam magam előtt az ajtót.

Lefagytam .. magamban ledaráltam az összes általam ismert káromkodást kerek 5 másodperc alatt. Ujjaim elfehéredtek, ahogy a kilincset szorítottam, de szerintem az arcom is belevörösödhetett az idegességbe. Fogaimat csikorgatva indultam meg az ágy felé.
- Azt az utolsó szexmániás önző szemétláda formádat Tomlinson….-suttogtam megemelé.

Csendesen, a lehető leghalkabban téptem ki a takaró alól.
-Tomlinson!-suttogtam.  
-Mi ..mi a..? 
-Ne álszentkedj! Nem áll jól! Mi az hogy a nővéremet is meghúztad? He? Mert tudod ez kicsit gusztustalan! -mondtam a lehető legvisszafogottab hangerővel.
-Nyugi már..béke van...Ne mondd meg mit csináljak..-mondta majd ásított egyet.
-Ne húz fel mégjobban! Amúgy is mit keresel te itt? Azt hittem elhúztál! Erre a nővéremmel..Bassza meg!
-Nyugodtan tegezhetsz..-itt szakadt el a cérna. Elkaptam felkarját így kényszerítve ,hogy szemembe nézzen.
-Louis...-sziszegtem fogam között.
-Igen Harry?-kérdezett vissza egy önelégült mosollyal mikor megpillantotta dühös arcom.
-Most volt elegem Lou...-ráncigáltam szobámba és abban is biztos voltam hogy ujjperceim hófehérek voltak.

Szobámba érve becsaptam az ajtót.
-MI A BÜDÖS SZART CSINÁLSZ?-kiabáltam.
-Ohh kiskorù vagy még..
-LOUIS!
-Mi van?!
-NEM KAVARHATSZ VELEM ÉS A NŐVÉREMMEL EGYSZERRE!
-Ohh szóval mi kavarunk? Nem TE mondtad,hogy nem? Vagy tévedek? Mert tegnap te koptattál le és ne...- nem engedtem,hogy befejezze megfogtam állát majd erőszakosan megcsókoltam. Untam már hogy dumál.
Olyan mint a papagáj ,,pityuka vagyok! Pityuka kekszet akar! Pityuka! Pityuka nem kér kekszet”

Ahogy megérezte számat az övének nyomódni azonnal a hajamba vezette ujjait és közelebb húzott, majd mint aki hirtelen felébred elkapta kezeit és a mellkasomnál lökött rajtam egyet.
-Mégis mi a fenét képzelsz?-tekintete ugrált a két szemem között ,ahogy kipirosodott arcára néztem muszáj volt elmosolyodnom.
-Lefeküdtél vele is?-két kezemet a vállai fölött az ajtónak nyomtam ,így bezárva őt.
-Hogy érted azt, hogy vele IS?- összébb húzta testét, mire én csak könyökömet behajtva közelebb léptem hozzá.
-Ne játszd meg magad Louis! – testünk szinte teljesen összesimult. -valahogy nekem úgy rémlik hogy te vagy az aki még Zaynnél is előbb lelép a bulikról és láss csodát valakit mindig viszel magaddal aki aztán nagy büszkén felébredhet reggel Louis Tomlinson ágyába. Gondolom nem sakkozni viszed fel őket…- Vett egy mély lélegzetet lehunyta a szemeit. Éreztem az arcomon, ahogy kifújja a levegőt. Tuti felidegesítettem…hát még ő engem.
 
-Mi a fasznak kell mindenkinek ezzel jönnie?-nyitotta ki hirtelen a szemeit.-Louis Tomlinson aki meghúzta a fél sulit..Louis Tomlinson, akinek háromszor ment tönkre az ágya az esti ’tornákban’...Louis Tomlinson a numerakirály ..Louis Tomlinson ,aki ha csak ránéz valakire az egyenes meghívó az ágyába…- hadonászott az arcom előtt- nem Harry! Képzeld el hogy nem feküdtem le a nővéreddel. Még ha nehezedre is esik elhinni nem is állt szándékomban. Azt akarta hogy maradjak mellette amíg elalszik és mivel úgyis fáradt voltam megtettem amire kér és lefeküdtem mellé..Hangsúlyozom mellé és nem vele! És én is bealudtam! Sajnálom!

Szólásra nyitottam a szám ,de egyszerűen nem hagyott megszólalni sem…csak hadart és hadart. Mígnem  szemeit elhomályosították a könnyek.
-..És sajnálom azt a csókot is ,mert én nem akartam Gemmát szájon csókolni ,és ha nem lenne kibaszottul olyan a szeme mint a tiéd – itt megfagyott bennem a vér. Nem azért mert Louis megcsókolta a nővéremet hanem azért hogy miért is történt az a csók.
-Mert hasonlít a szemünk..?-mintha meg sem hallotta volna..
-..és annyira fáradt voltam meg ittam is..nem sokat mert úgy nem vezettem volna de muszáj volt hiszen Gemma teljesen kiütötte magát ..csak segíteni akartam te meg elküldtél vagyis lekoptattál mert gondolom elcsesztem mindent Taylorral és ne haragudj csak egyszerűen..-felemelte könnytől elázott arcát ,szemei kristálytisztán csillogtak, akár a nyári égbolt
-Ohhh fogd már be!- megszorítottam a derekát és magamhoz húztam egész testét. Megcsókoltam. Éreztem ajkain a könnyek sós ízét. Louis kezei remegtek ,kimerült volt…nem fáradt..kimerült.

Jobb kezemmel letöröltem arcát. Fájdalom égett a szemében.
-Louis…-kezdtem ,de ezuttal ő csókolt meg. Sokkal lágyabban, mint én őt az imént. Aztán ujjait ismét a hajamban érzetem. Kicsit meghúzogatott pár tincsemet közben nyelve átvándorolt a számba. Tettem egy kisebb lépést előre ,aminek köszönhetően egész testét az ajtónak nyomtam. Kezeimmel végigsimítottam az oldalán le a fenekéig ott becsúsztattam kézfejem a farzsebeibe és magam felé rántottam csípőjét.
Egyszerre nyögtünk bele a csókba.

Kezem a pólója alá kúszott és a hátát kezdtem el simogatni. A vér ezerrel száguldott az ereimben felforrósítva minden porcikám.
-Füst szagod van-vigyorodott el.
-A kibaszott bár szaga tegnapról. Ezen viszont könnyen segíthetünk. –Egy pillanatra elszakadtam tőle és lerántottam a pólóm. Majd az ő felsőjével kezdtem babrálni.
-Harry…suttogta
-Csend!Ez így igazságos. -kaptam le róla az anyagot, majd fordítottam helyzetünkön így könnyedén az ágyra lökhettem.
-Harry…sütötte le a tekintetét. Csípőjére ültem.-Harry valamit el kéne..-nézett rám kicsit ijedtebben
-Csak maradj csendben.-előre hajoltam és fejét megemelve megcsókoltam. Kezeim a józan eszem beleegyezése nélkül cselekedtek és kicsatolták Louis farmerjának gombját. Elkezdtem lehúzni a sliccét, de a csókot képtelen voltam megszakítani. Kezét az enyémre vezette és erősen belekapaszkodott megállítva ujjaimat.
Elhajoltam..tekintetemből sütött a ’most meg mi van?!’
-Harry légy szíves hallgass…- ekkor egy akkora sikítást hallottunk ,hogy majdnem leestem az ágyról. A szívem is megállt egy pillanatra ,de Loun is ugyan ezt láttam.    
  

Az alattam fekvő fiúra néztem, majd lemásztam az ágyról és felhúztam magammal. Megigazítottam Lou haját és letöröltem könnyeit.
-Jobb szeretem amikor mosolyogsz. -suttogtam majd nyomtam egy lágy csókot szájára. Kicsit belepirult, hogy a csókba vagy a mondatba nem tudom. Gyors léptekkel húztunk ki a szobámból a fürdő irányába.

Az ajtóban néztük a műsort:
Gemma egy törölközőbe csavarva , egy samponos flakonnal ütögette Zaynt és folyamatosan üvöltözött miközben Zayn a zuhanyfüggöny mögé bújva sipítozott.
-MIT KERESEL TE ITT?!-Kiabált Gemma.
-Te mért vagy itt? Nem hallottad , hogy fürdök? Nem mintha baj lett volna , ha beszállsz mellèm..
-ooh. ....te PERVERZ ÁLLAT HÚZZ KI INNEN, AZONNAL!
-Srácok nem mintha meg akarnánk zavarni ezt a bájcsevejt, de mi most lemegyünk és kajálunk..sziasztok-mondtam és becsaptam az ajtót. A folyosón Louis úgy követett mint egy kiskutya.
-Felöltözök aztán lemehetünk enni.
-Oké.-mondta majd leült az ágyamra.-elmegyünk majd sétálni?
-Igen..ha akarsz.
-Köszönöm...
-De ..elmondod,hogy mit akartál mondani?
- Majd elmondom..- lassan vettem fel a pólóm, majd egy farmert. Mikor lementünk és elkezdtem rántottát készíteni Louis hátulról megölelt.
-Jó az illatod..-suttogta.
-Te pedig ülj le és várd ki a reggelid.-mondtam

Lassan leült az asztalhoz,majd mint egy kisgyerek körbenézett.
-Hazza..
-Igen?- kérdeztem miközben a serpenyőben lévő kotyvaszt megkevertem. -csak jó mondani a neved...-mondta miközben még mindig hátat fordított nekem.
-Na és most már elmondod, amit akartál?
-Ne nyaggass..majd elmondom amikor akarom...-mutogatott kézfejével.-Baszki Hazz, figyelj oda! Mindjárt oda a reggeli...-sietett mellém és két tányérra választotta a rántottát.
-Úgy tudtam nem értesz a konyhához..-dünnyögtem.
-Háát, azt csak megérzi az ember ha szénné ég a kajája.
-Honnan tudod ,hogy adok belőle?-húztam féloldalas mosolyra számat.
-Onnan ,hogy a tudat alattid titkolja előled,de előlem nem. -lépett mellém , arca vészesen közel volt enyémhez és csak mosolygott. Majd közelített és az utolsó pillanatban elvette az egyik tányért és egy amolyan: ,,Mért mire számított?" tekintettel leült az asztalhoz.

Sokáig csak néztem, majd rájöttem ,hogy elég idiótán nézhetek ki.
-Lou , tudod..egy nagy ribanc vagy.
-Te meg egy hímringyó.-ásította majd ,bekapta az első falatot.-mit bámulsz?
-Ohh én csak...- mentegetőztem, de nem tudom letagadni, ezt ő nyerte meg.
-Nem kell magyarázkodnod, tudom hogy ezzel a bájos mosollyal vonzom a tekinteteket.-emelte oktávokkal magasabbra hangját.
-Na így tényleg ribanc vagy...Jut eszembe te hol töltöd a szilvesztert?-kérdeztem.
-Ez meg ,hogy jön ide? De ha ennyire tudni akarod.-kacsintott én pedig kinyújtottam neki a nyelvem.-Még nem tudom.
-Hmm..-gondolkodtam el, majd én is neki estem a reggelimnek.
Olyan törékenynek tűnt. Amikor mentegetőzött, sírt is. Talán a kimerültség okozta, vagy lehet, hogy megbántottam azzal,hogy nem bízok benne? Vagy hogy én is numerakirálynak gondoltam? 3 éve sokkal jobban kiismertem.

-Min gondolkodsz?- zökkentett ki gondolatmenetemből.
-Csak azon, hogy milyen jó volt három éve...
-Ahha. Jó volt.
-Mi ez az aha, jó volt?
-Hát az amit te mondtál csak leegyszerűsítve. És ha még délelőtt elakarunk menni sétálni, akkor kapkodd magad! Vagy te is Molly sorsára jutsz!-Felhúztam egyik szemöldököm.
-Mi van Mollyval?-kérdeztem.
-Hát tudod az egész macska olyan dagadt,hogy arról már ne is beszéljünk ,nem mellesleg amikor csak látom, vagy zabál vagy dorombol és alszik. Vagy kivételes alkalom amikor oda kúszik melléd és nyávogni kezd...vagy krákogni...
-Először is ne sértegesd mert megetetlek vele! Másodszor: Szóval akkor én is ilyen leszek?
-Igen- vágta rá villámsebességgel a választ, majd beleivott a kakaójába.

Gemma

-Ezek elhúztak.-nézett körbe és betömte a szájába a vajaskenyerét.
-Igen? Miből jöttél rá?Csak nem képes voltál NYITVA TARTANI A SZEMED?!
-Figyelj ha még mindig a fürdős jeleneteden balhézol. -motyogta teli szájjal-engem abszolút nem rázott meg.
-Hogy nem rázott meg? Zayn..
-Hééj! Nyugi-belekortyolt a kávéjába-szerintem túltárgyaltuk a témát.
-Jó..akkor hagyjuk és váltsunk témát...vagy egyszerűen csak maradj csendben. -kívánságomat kb három másodpercig sikerült betartania .
-Amúgy, ha legközelebb is kedved támad velem pancsizni akár hasznossá is tehetnéd magad és megmoshatnád a hátam. -nyújtózkodott és igencsak nagy mázlija volt, hogy még akadt egy kevés rántotta így nem tudtam a serpenyővel agyonverni.
-Hogy mondhatsz ilyet te önző ,perv..-hozzávágtam a kenyerem.
-Jól van tudom..ne már!-emelte fel a kezeit mintha fegyvert fognék rá.-megadom magam csak ne vajazz már össze...
-Miért? Kárt tesz a séródban?- felmásztam négykézláb az asztalra és a vajasdoboz tartalmát a hajába kentem. Gyorsan eltolta a székét az asztaltól.

-Na..ez csak javít a kinézeteden.- másztam vissza helyemre
-Igen a te hajad sem rossz -próbálta leszedni a trutyit a fejéről de csak jobban szétkente. - főleg mióta belehugyoztam a samponosflakonodba- nézett a kezére miközben üvöltözött. Nem lehetett levakarni az elégedett vigyoromat.
-Ne kiabálj! Fejezd be a reggelidet!-haraptam végre egyet . Zayn a terítőbe törölte a kezét és merített a rántottából..megjegyzem cifra átkozódások közepette.

-Ez finom.-piszmogott a bajsza alatt néhány pillanat elteltével.
-Még szép hogy az! Harry mindig finom kaját dob össze...Mollynak.
-Vicces..-pillantott fel rám.
-Mondjuk most ez már a tegnapi maradék...kicsit nehéz volt felkaparni a macskatálból.-szürcsölgettem a kávém.
-Gemma ez gusztustalan.-dobta le a kanalat.Végszóra Molly is megjelent éppen mr hiszti lábai előtt, aki majdnem átesett rajta.
-Anyád!-lépett át végül a macskán.- zoknit csinálok belőled szőrgombóc!-hajolt le hozzá. A macska csak nézett rá és dorombolni kezdett. Zayn elfintorodott és felegyenesedett. -Belőled meg...-fordult felém
-Hm?-dünnyögtem mert tele volt kávéval a szám.
-..gumibabát Louisnak.-kiköptem a kávét majd a szám elé kaptam a kezem.
-Menj a tudod hová Zayn!-kiabáltam utána ,de ő már az emeleten volt.
-Mutasd az utat bébi!- ordított le.


Próbáltam nem még jobban felhúzni magam ezen a hülyén. Megettem a kajámat majd Zayn kenyerét próbáltam eltakarítani, de amilyen ügyes vagyok leejtettem, pont Molly elé esett. Aki ezt látva készségesen végig nyalta a vajat rajta.
Gonosz mosoly kúszott ajkaimra és kivettem Molly szájából a kaját. Undorodva raktam rá egy tányérra majd elindultam az emeletre. Zaynt -mivel sejtésem beigazolódott- a füdőben találtam meg.
-Hé, Zayn szeretnék bocsánatot kérni a hajad, miatt és csináltam neked, macskamentes reggelid. -mosolyogtam beleadással.
-Ohh hát megbocsájtok kössz a kaját.-mondta majd beleharapott a kenyérbe én pedig röhögésbe kezdtem.
-Mi olyan vicces Gemm?-kérdezte és falatozta tovább a macskanyálas kaját.
-Az..hogy macska..macskataknyos a szendvicsed..-nevettem megállás nélkül.
-Ezt már egyszer bevettem..-mondta majd még egyet beleharapott.
-Hát ..ahogy akarod...- ebben a pillanatban Molly lépett be a fürdőbe és Zayn amint meglátta a macska vajas száját , rámvezette tekintetét.
Szája tele volt, kezét pedig szája elé tette. A macska Zayn lábaihoz gurult és morogni kezdett Zaynre, gondolom a kaja miatt. Aztán a kis szőrgolyó megkapaszkodott Zayn nadrágjába és felfelé kezdett mászni.
-Én szóltam-mondtam majd becsaptam az ajtót. Amikor lefele sétáltam a lépcsőn majdnem leestem, mert annyira nevettem,hogy a könnyem is kicsordult. Majd az utolsó lépcsőfokról lelépve belerúgtam a lábamba és egyensúlyomat elveszítve estem bele arccal a macska táljába.
-Azt a mocskos,tündérszárnyas...MOLLY!!-kiabáltam amikor talpra állítottam magam és egyetlen-egy zsebkendővel próbáltam levakarni arcomról a halas megnem mondom mit. Miért kell ilyen sok kaja ennek a cicának? Szitkozódásom közepette észre se vettem, hogy anya kinyitotta a bejárati ajtót, és már csak annyit láthatott belőlem, hogy a számat törölgetem , miközben Zayn mellettem ált meg .
-Megjöttem!
-Észrevettelek anya...
-Milyen a szád, és Zayn? Milyen rég nem láttalak, nagyon megnőttél. -ámuldozott anya. -Hello,Anne- mosolygott szélesen , de mielőtt ég megpuszilhatta volna anyát megköszörültem torkom és közbe szóltam.
- Anya inkább ne..Az előbb evett macskakaját. -anyu csak értetlenül bámulta Zayn arcát.-Nem, nem viccelek. Mollynak nem is hagyott-sétáltam el és ittam egy kis vizet.
-Nos én..igazán örültem hogy újra láthatom -fordult Zayn anyu felé.-de azt hiszem ideje lenne ,hogy vissza menjek a kol..
-Oh jut is eszembe Zayn, -pakolta le anyu néhány táskát az egyik székre -nehogy félreérts mert tényleg örülök neked de miért is vagy itt? -ült le a kanapéra.-és hol vannak a többiek?És mit csináltatok itt ti ketten?-belekortyoltam a vizembe jelezve hogy a válasz Zaynt illeti. Aki most rámsandított és csak egy szót nyögött ki:  
-Fürödtünk.- a víz megakadt a torkomon és a mosogató felé hajolva letettem a poharat. Azonnal köhögési rohamot kaptam.

-Hogyan?-bújt ki anya a pulcsijából is.
-Oh igazából Harry és Louis is itt voltak..az előbb..hogy őszínte legyek Louis nem tudom hogyan került ide -itt újra rámtört a köhögés- én Harryvel jöttem mert...nem akart egyedül lenni és átjöttem hogy..elmenjünk valamerre.
-Aha.-bólintott anyu.- megfulladsz kislányom?- emelte rám a tekintetét.
-Nhem..vhagyis...khm..igyekszem...mert még meg kell ölnöm Zaynt.- kezemet a torkomhoz szorítva könnyes szemekkel botorkáltam feléjük.

-Ha még értenélek is. Azt hittem neked tetszik Louis erre most Zaynnel töltöd a napot ..jó én értem hogy jóban vagytok ..-csak úgy dőlt belőle a szó hiába mutogattam Zayn mögött hogy hagyja már abba..tökéletesen beégetett.-de amikor még én voltam olyan fiatal mint ti hát nem úgy próbáltuk megszerezni egy fiú figyelmét hogy egy másikkal...
-Tudod mit anyu segítek kipakolni jó?!-dobtam az asztalra a pékárúval és zöldséggel teli zacskókat.
-Hát igen mázlim volt, hogy még nyitva volt a pékség. -bevonult a konyhába velem a nyomában. Még visszafordultam, hogy jelezzem Zaynnek ha egy szó is kicsúszik a száján halott lesz és egy gyilkos pillantással megerősítettem, márpedig komolyan gondolom.
-Nos később találkozunk. -indult Zayn az ajtó felé egy mindet sejtető vigyorral az arcán. Kinyitotta az ajtót még megfordult és rámkacsintott mielőtt kilépett rajta.

Lefagyva álltam a konyha közepén. Az idegességtől teljesen összeroppantottam az ujjaim között tartott ásványvízes palackot, amit néhány perce vettem ki a bevásárlótáskából. Fogaimat csikorgatva bámulta a csukott ajtót és magamban elátkoztam Zayn Malikot.
-Veled meg mi van?- lépett mellém anyu egy furcsa grimasz kíséretében.
-Oh semmi. Pakoljunk.- ráztam meg a fejem alig láthatóan.

Louis

-Kapj el és akkor odaadom! -kiáltottam miközben Zayn ágyán ugráltam, Harry telefonjával a kezemben.  
-Ez nem vicces LOUIS!! Add ide! Add ide!
-,,Szia Harry, tudod ma vettem egy jó filmet ha gondolod gyere át filmezni. De ki tudja még mit hoz az este ;) Puszi Tay. " Nagyon cuki vagy Taylor.- nevettem ,majd átugrottam az ágyamra mikor Harry utánam nyúlt.
-Lousi William Tomlinson..azonnal add azt ide!
-Mert ha nem, mi lesz?- mosolyogtam rá önelégültséggel amikor hirtelen lelökött az ágyra. Csuklóimat fejem fölött lefogta egy kézzel a másikkal pedig a telefonját rakta zsebre.
-Hogy mi lesz akkor?-suttogta.Lassan hajolt közelebb és végig csókolta nyakam vonalát.
Én pedig csak nyöszörögtem alatta.
-Semmi..- nevetett, majd elengedte kezeim.
-Akkor meg ne erősködj.- mondtam majd ülésbe tornáztam magam.
-Nem kell erősködnöm, egy kézzel lenyomlak.
-Csak hagytam magam.
-Persze..- mosolygott rám. Durcásan másztam távolabb tőle. Karjaimat magam előtt összekulcsoltam. Biztos úgy néztem ki, mint egy rossz ribanc.
-Hú , besértődtél?
-Nem.- nyávogtam.
-Mivel engesztelhetlek ki, te drámakirálynő?
-Azzal, ha teljesíted az összes kívánságom- mosolyogtam rá-hiszen így fair. Mert lehet hogy te erősebb vagy de én meg okosabb.. meg aranyosabb és ha már itt tartunk..- belémrekesztette a szót, mikor erőszakosan megcsókolt. Néhány pillanatnál viszont nem tartott tovább,mert elváltak ajkai az enyéimről és megszólalt.
-Sok a duma..
-Hatásos módszer.- nyöszörögtem.

Harry maga elé kapta a kezét és tenyerét kezdte mustrálgatni lehajtott fejjel. Közelebb másztam hozzá az ágyon és térdre helyezkedve megpihentem háta mögött. Lehunytam a szemeimet és végignyaltam a számon.
-Mégegyszer.- nyíltak fel a szemeim. Nem tudtam hogyan tört ez elő belőlem..és tényleg kimondtam hangosan?
Harry összehúzott szemöldökkel fordult hátra.
-Hogyan?-nézett csodálkozva.
-Újra.-próbáltam magabiztosnak tűnni és addig mozgolódtam amíg egy- két centivel lecsökkentettem a köztünk lévő távolságot. -Azt mondtam tedd meg újra.-Harry először nem mozdult..oké most vagy kimenekül innen vagy elröhögi magát..egyik sem történt.
Egy kis fáziskésés után nagy lendülettel felmászott az ágyra egyik kezét a derekamra vezette és hátra döntött maga alá. Combom a lába közé került végül Harry egész testével rám nehezedett.

Becsukta a szemeit. Ajkaink súrolták egymást.
-Ezt akarod?-suttogva beszélt. Keze oldalamról a pólóm alá került. A hideg érintésre halkan felszisszentem. Bár ujjai fagyosak voltak mégis egyre hevesebben égették a bőröm. Kezét lassan vezette felfelé. És ennyi volt...
-Ezt!-jelentettem ki. Karjaimat nyaka köré fonva húztam le magamhoz. Nem viszonozta a csókot..De nekem most több kellet. Miért nem enged? ..Belevigyorgott a csókunkba. Na, velem aztán nem szórakozol Styles.
Kihasználva a lehetőséget felfelé löktem a lábam. Combom az ágyékának préselődött, én pedig belepirultam. De legalább a vigyorgást abbahagyta. Erőtlenül felnyögött ,amitől a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni, pedig eddig is olyan volt mintha ki akarna törni a helyéről.

Harry megadóan szétválasztotta ajkait. Rögtön kapcsoltam és átvettem az irányítást...nem tartott valami sokáig. Harry nyelve átkerült a számba én pedig úgy éreztem magam, mint aki hihetetlen sebességgel zuhan valami sötét szakadékba. A hajába túrtam. minden idegesített, ami kettőnk közé került.
A farmer durva anyaga, a rongyosra hordott fehér pólóink..minden.

Gondolataimból Harry keze zökkentett ki amint nadrágomba nyúlt és boxerem szegélye alá vezette ujjait.
-Harry...-nyöszörögtem...Nem válaszolt. Lejjebb vezette a kezét. -Harry..-próbálkoztam újra kicsit vállain is löktem. Mint aki meg sem hallotta. Ujjai végül megtalálták amit kerestek. Élesen szívtam be a levegőt. Ijedtemben olyan hirtelen löktem el magamtól a fiút hogy csókunk után a nyál ott csillogott mindkettőnk arcán.

-Ne haragudj...-ült fel és vakargatni kezdte a tarkóját.
-Nem..te ne haragudj.-Tápászkodtam fel én is vele szembe. -tudod..az az igazság..vagyis az a helyzet..huh -lenéztam az összegyűrt takaróra. -Na jó -vettem egy mély lélegzetet.-Harry én..-ekkor megszólalt egy ismerős dallam. A forrás pedig az előttem ücsörgő fiú zsebe volt.
-Jaj..egy pillanat.-kezte kibányászni a mobilját. Haja a szemébe lógott eltakarva előlem sötétzöld szemeit. Alsó ajkamat beharapva néztem amint Harry végre maga elé tartja a telefont aztán a füléhez emeli.

Teljesen összemosódott a Harry és a vonal másikfelén lévő ember hangja. De amikor agyam kiszűrt néhány szót dühös lettem, és féltékeny (?) De amikor elkezdett vele nyáladzani végleg betelt az a bizonyos pohár.
-Fejezd már be!-kiáltottam.Harry lefagyott , a női hang pedig folyamatosan hajtogatta Harry nevét vagy azt kérdezgette, hogy van-e ott valaki. Csak meredtem magam elé. Ölembe ejtett kezeimre néztem. Mért kellett kimondanom?
-Várj majd később vissza hívlak. -már nyomta volna ki a telefot ,mikor én megráztam a fejem és vadul hadonásztam. -vagyis nem,nem rakom le.- nevetett zavartan és folyton engem fürkészett. Két lehetőségem van: 1. bőgve kirohanok a szobából, vagy pedig..hmm nem is olyan rossz ötlet. Felálltam és beleültem Harry ölébe, aki értetlenül meredt rám.
Lassan hajoltam oda nyakához és erősen megharaptam bőrét, mire hangosan felnyögött. A csaj pedig értetlenül kérdezgetett. Persze tudom, hogy ezzel magam alatt vágom a fát, mert így még előrébb kell majd hozzam azt a pillanatot amikor bevallom neki.
Nyelvemet végig húztam bőrén. Éreztem ahogy teste felforrósodik és amikor megéreztem hatalmas tenyerét a derekamon én is majdnem elégtem. Folytattam kínzását és ismét belenyögött a harapásomba. Elnyugtáztam magamban ,hogy ügyes vagyok majd ott hagytam Harryt és besétáltam az aprócska konyhába ahol csináltam Harrynek kakaó magamnak pedig egy teát.

Hmm a jó régi felállás. Minden nap amikor Harry meglátogatott vagy én őt ezt ittuk kakaó és tea. A legjobb páros. Mikor kinyitottam a hűtőt tej után kutatva megláttam egy-pár színes tablettát egy zacskóban. Felment bennem a pumpa. ZAYN! Ilyen hülyét! Nem elég hogy belerángatott és megígérte,hogy megváltozik. NEM! Ő folytatja. A jókedvem elszállt.

-Mi baj?-kérdezte Harry,mikor már nem azzal a ribanccal foglalkozott.
-Semmi,csak nincs itthon tejszínhab.-adtam be neki.
-Csak nem?- húzta macska mosolyra száját.
-De igen.-mondtam és kezébe nyomtam a kék bögrét.
-jajj ..tiszta nosztalgiázás. -nevetett majd beleivott.
-Igen. -Hirtelen csapódott az ajtó, Harry és én egyszerre kaptuk oda tekintetünk.

3 megjegyzés:

  1. JUJ
    JAJ DE IMÁDOM
    JUJ
    megéri várni. mindig megéri:D nagyon jók vagytok. már most várom a következőt.:D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon imádom, ügyesek vagytok! ;) Kíváncsian várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  3. Megint totál kész vagyok tőletek :D de nem igaz ám hogy Harry nem képes észrevenni hogy Lou tökre belezúgott..mondjuk lehet hogy még Lou sem fogta fel :P Hamar kövit *-*

    VálaszTörlés