2016. január 9., szombat

Örökké-53*!

gül ez a pillanat is eljött.
Meghoztuk az utolsó rèszt. Igazából elég vegyes érzések kavarognak most bennünk, hiszen nehéz szülés árán talán mondhatjuk hogy elégedetten nézhetünk vissza az I miss you-ra ,de a hiányérzet azért rendesen jelen van. 

Így a végén szeretnénk megköszönni nektek hogy velünk maradtatok, olvastátok, hozzászóltatok. 
Hiányozni fogtok :'3 
És akkor ezúttal utoljára: Jó olvasást!

Puszi:

Lucky & Lara




Harry

Milyen ironikus is az élet.
Már születésünk pillanatában halálra vagyunk ítélve. Minden embernek átsuhant már az agyán: Akkor hát mi értelme.
A válaszra viszont csak akkor jönnek rá, mikor már elkéstek. Mikor az utolsó lehelet száll el a tüdejükből és nem marad másra erejük csak hogy behunyják a szemüket. És akkor, abban a fekete vakságban még egyszer utoljára felsejlik előttük a világ a maga pompájában, minden színével és hangjával. És akkor megértik. Megértik, hogy nincs rá szükség, hogy egy olyan csodának, mint az élet értelmet adjunk.
Erre pontosan egy éve jöttem rá és a mai napig hiszek benne, hogy ez az igazság. Az élet szép. És én megelégszem ennyivel.
Pontosan egy éve éltem túl a halált. Néha még most is álmodom róla. Hogy nem sikerült. Hogy nem éltük túl. És nehéz…nehéz felébredni az éjszaka kellős közepén reszkető testtel és csak révedni előre a sötétbe, azon agyalva valóban életben vagyok-e vagy ez csak a halál utáni vég nélküli rémálom.
Pontosan egy éve ébredtem fel a kórházban ugyan ezzel az érzéssel. De már nem kételkedem. Megtaláltam a biztos pontomat, melybe kapaszkodhatok ,akár egy fuldokló a mentőcsónakból nyújtott kötélbe.

Minden vakítóan fehér volt, pupilláim képtelenek voltak hozzászokni a fényhez. Már-már biztosra vettem, hogy ez a vég, mikor oldalra fordítottam a fejem és megláttam Louis tiszta kék tekintetét. Egy pillanat leforgása alatt éreztem egyszerre, hogy dobog a szívem, hogy megtelik levegővel a tüdőm és folyik a vér az ereimben. Élek.

Nem tudnám megmondani, mi volt a legjobb abban, hogy két hónap elteltével végül kiengedtek minket a kórházból. Louis persze már legalább másfél héttel előttem eljöhetett volna, de hogyisne mesélte volna be a dokinak, hogy márpedig neki aztán még mennyire fáj a feje és hogy szédül is. Bezzeg akkor szépen hallgatott mikor majdnem műtétnél kötött ki a sok hazugság miatt.

Visszatérve..ha választanom kéne, az itthonlétben azt hiszem az jelenti a legnagyobb megnyugvást hogy nem kell látnom anyu falsápadt arcát és a ronda fekete árnyékokat a szemei alatt.
Lassanként visszarázódtunk a hétköznapok sodrásába. Az idei év végén sikeresen befejeztük az iskolát. Bár Louis mellett szinte lehetetlen volt tanulni. Főleg hogy egész évben nálunk lógott. Persze felajánlottam neki hogy beköltözhet. Ennek mindössze egyetlen apró dolog szabott gátat: Zayn. Azon belül is a gyilkolási szándéktól égő tekintete és vicsora. Ezért Louis Tomlinson mégis kollégista maradt ,a felügyelőtanárok nagy örömére.

Ami a rendőrséget illeti..nos igen. Hallgatnak. Végül még csak ki sem hallgattak minket, vagyis bíróság előtt nem. Mert mikor kissé jobban lettünk máris tömegesével özönlöttek a kórtermünkbe, hogy jegyzőkönyvbe vegyék minden szavunkat. Hatalmas kő esett le a szívemről mikor hosszú hetek után végül kijelentették ,hogy Louis Tomlinsont felmentik a vádak alól és Daniel Calder ellen indítanak eljárást. Többek közt gyilkossági kísérlet miatt. Lou mindent elmondott nekik. Voltak részletek melyeket én is akkor hallottam először. Szóval…Lou azért mégsem úszhatta meg tisztán a dolgokat, de ha mindezzel segíti a nyomozást…akkor még az a felfüggesztett börtönbüntetés is megérte. Na meg tavasszal az ötven óra közmunka.

Anyám élete akkor ért újabb fordulóponthoz mikor pár napja, épp karácsony után leültem elé és kitálaltam mindenről. Na jó..talán azért mégsem mindenről.
Türelmes volt. Egy szó nélkül hallgatott végig. Részletesen elmeséltem neki mindent Danielről, Taylorról a gyárról, melyről egyszer sem tett fel egyetlen kérdést sem. Várt amíg én éreztem úgy hogy beszélnem kell róla. Nem támadt nekem mikor meglátta az egyenruhásokat azt üvöltve hogy Harold mégis mi ez az egész,
bár talán ez lett volna a normális reakció. Hálás vagyok neki hogy nyugodtnak mutatta magát. Sokat segített vele. A rendőrök persze rá is rászálltak, de nagyjából minden kérdésre a nem tudom vagy a nem értem a kérdést volt a válasza.
Ekkor viszont már úgy éreztem elég időt adott. És nem utolsó sorban szóba került Louis. Előre tudtam mit akarok mondani neki, mégis olyan nehezen jöttek a szavak.
A mondandóm végén hallgattunk. Beállt a néma csend. Mellettünk szikráztak az égősorok a karácsonyfán, mely kellemes fenyőillattal töltötte meg a nappalit. Végül anyu megfogta a kezem. Mikor ránéztem mosolygott.  Nem szóltunk semmit, én is visszamosolyogtam rá.
Az idilli pillanatot Gemma zúzta szét mikor becsörtetett Mollyval. Máig kísért az a kép ahogy a hóna alatt zötykölődik szerencsétlen állat ,fejébe húzva egy vörös mikulássapkával. Iszonyatos volt…
Gemma aztán össze vissza kezdett ordibálni, hogy márpedig ő tudta és hogy megmondta előre…csak tudnám kinek..
Aztán anyára nézett és közölte, hogy terhes. Szegény anyánknak rendesen leeshetett a vérnyomása, mert erősen megkapaszkodott az asztallapba. Aztán Gemma felröhögött és közölte, hogy az arcunk minden pénzt megért, de csak viccelt.

Liam Nialléknál töltötte a karácsonyt. Zayn szokás szerint felszívódott, de ha sejtéseim nem csalnak, a lehető legjobb helyen volt.
És Louis…Nos, Louis hazalátogatott az ünnepekre. Minden este beszéltünk. Nem győzött mesélni. Hogy a húgai mennyire boldogok hogy az anyja valahányszor megölelte könnyekben tört ki. Jó volt ezt hallani. Tudtommal ugyan apucival nem rendeződtek a gondok, erre a pár napra fegyverszünetet kötöttek. Talán karácsonyi csoda vagy ilyesmi.

Most itt ücsörgök, közvetlenül a karácsonyfa és a radiátor között egy pokróccal az ölemben. A takaró lelógó csücskére Molly telepedett. Már csak a kötőtű hiányzik a kezeimből és tisztára olyan leszek, mint a nagyi.
Bámulok ki az ablakon. Szemerkél a hó. Már alkonyodik. Majdnem elaludnék, mikor egy sárga taxi parkol le a ház előtt.
Meglátom Louist és kihúzom magam a széken hogy jobban kilássak. Fekete szövetkabát van rajta. A hideg enyhén pirosra csípte az arcát. Miért is viselne sapkát…
Kiveszi a csomagtartóból a poggyászokat. A házunkat nézve vesz egy mély levegőt. Elmosolyodom. Meglát. Hülyén vigyorgunk egymáson, aztán felugrom ledobva magamról a pokrócot. Még látom az ablakon át, ahogy Louis a hóba ejti a csomagokat és ő is futni kezd a bejárat felé. Rövidujjúban és zokniban rohanok a kapu felé egyenesen Louis karjaiba.
Majdnem összeesik ahogy nekicsapódom.
-Hiányoztál.-dünnyögöm a fülébe.
-Te is nekem.
Gemma persze hűen önmagához…
-Hülye vagy te édes öcsém?! Nem kaptad meg az üzenetet: Tél van! Gyertek be idióták ,mielőtt összefagy a nyelvetek.
Louis elenged, lehajol és összekapar némi havat.
-Neked is boldog karácsonyt, Gem! - Egy hógolyót dob Gemma felé, aki éppen ki tud térni.
-Hagyd abba Tomlinson! Kizárlak titeket, világos! Áshattok vackot a hóban.. -azzal bevágja az ajtót.
-Idióta nőszemély…-rázom meg a fejem.
-Attól még igaza van. Meg fogsz fázni. Menjünk.

Segítek becipekedni Louisnak, közben felvilágosítást adok neki a tényekről.
-Anyu csak holnap ér haza, szóval édeshármasban leszünk az édesdrágaegyetlen nővéremmel.-húzom el a szám. –De van süti! Sőt…-Louis leveszi a kabátját én meg kibújok az átázott zoknimból.
-Azért levegőt is vegyen Mr Styles.-azzal lábujjhegyre áll és megcsókol. Hidegnek érzem a bőrét, megrázkódom. Testem már erre az apró csókra is reagál. Úgy tűnik jobban hiányzott Lou mint azt gondoltam.
-Na tessék! Erről beszéltem. –a lépcsőfordulóban Gemma hadonászik. –Csak három hétig voltál távol, Harold meg depresszióba esett. Igaz Harold?-semmi meglepettség nincs az arcán, ahhoz képest, hogy most lát minket először smárolni…ha nem tévedek.
-Ne hívj így és..ez nem igaz.
-Még két nap..és…paff..tuti felakasztja magát. Kérsz sütit?
-N..nem köszi.-Louis alig jut szóhoz, ami ugyebár ritka esetnek számít.  
-Ne aggódj holnap reggel visszamegy gyermekei apjához.-húzom a számat fölényes vigyorra.
-Lemaradtam valamiről?-Louis szemi ki akarnak esni.
-Mondtam hogy csak vicceltem Harold…oh és megint tévedsz! Pontosan…két óra múlva megyek vissza. Ha-ha..
-Annál jobb nővérkém.-vicsorgok felé.
-Neked is boldog karácsonyt öcsikém.-azzal visszavonul a szobájába.

Felvittük mi is a bőröndöket aztán elküldetem Lout zuhanyozni. Egy-egy bögre forró kakaó után az ágyamba másztunk. A fél éjszakát átbeszéltük. Rákérdezett hogy ment a nagy vallomás anyuval. Büszkén áradoztam neki mennyire könnyen ment. Erre elnevette magát.
-Szerinted tudta?-rántotta magára a takarót.
-…Sejtette. –én is elfeküdtem.
-Szerintem…is..-nagyot ásított. Nem sokáig bírta már a hosszadalmas monológjaimat mert körülbelül öt perc leforgása alatt bealudt. Számítottam rá mennyire ki lesz merülve. Az igazat megvallva engem is hamar elnyomott az álom.

Reggel nem mindennapi látványra ébredtem. Az ágy mellett Molly zabálta a mikulássapkájának a bojtját. Próbáltam felé nyúlni, hogy elvegyem tőle, de morogni kezdett.
-Pfúj..Molly..Pfúj nem jó! Molly sicc! –Erre a szájába vette és eliszkolt. –Remek..
-Harry..mondani akartam kétszer csörgött a telefonod de nem értem el úgyhogy…-dörzsölgette mellettem Lou a szemeit, majd hátulról hozzám bújt és szuszogott tovább. Erre konkrétan úgy ugrottam fel mint akit kígyó mart meg.
-Az nem hívás volt, hanem ébresztő! Nagyokos!
-Honnan tudhattam volna!-tárta szét a kezeit, üvöltve.
-Ne ordibálj!
-Hülye vagy ,dehogynem ordibálok a szívrohamot hozod rám, mit ugrálsz?!-Egy legyintéssel elintéztem Mr hisztérikát. Felugrottam az ágyból és lecsörtettem a nappaliba. A kanapén egy cetli várt rám alatta két öltönnyel.

"Sajnálom Kicsikém, csak délután tudok szabadulni. Mondd meg Louisnak is hogy puszilom. Gemma csinált nektek reggelit. Rendesen öltözzetek fel!
Puszi: Anyu
ui: Mollytól próbáld meg elvenni a sapkáját, nekem nem engedte."


-Gemma..hmm..azt hittem már este elment…-Louis lépett mögém és átkarolt hátulról.-Mink van?
-Két öltönyünk meg leginkább… rengeteg problémánk.
-Meg egy kövér dögünk, ami egy vörös rongyot zabál.-Louis fintorogva mutatott az asztal alá.
-Jajj..ne már..Molly gyere ide..Moll…

A délelőtt macskavadászatból állt. Csodásan kidekorált minket vörös csíkokkal és harapásnyomokkal. Délre jutottunk el odáig hogy együnk is valamit.
-Mikor kéne indulni?-Louis összevonta az ebédet a reggelivel: mogyoróvajas pirítóssal ette a sültcsirkét. Elmondása szerint ,hogy semmi ne vesszen kárba.
-Fél kettő. Mázli ,hogy anya elhozta a ruhákat, különben tuti elkéstünk volna. És akkor szétrúgtam volna a segged. Szerintem számított rá ,hogy elalszunk.
-De csak háromkor kezd…minek indulunk olyan korán? …-harapott a pirítósba. -A seggem meg nem a lábadra pályázik…-dünnyögte.
-…Inkább edd az ebédedet! Amúgy jó lenne egyeztetni mindenkivel előtte. Niallékkal így beszéltem meg. Egyébként is, ki tudja merre fognak ezek mászkálni mikor odaérünk.
-Áh…utálom kinyalni magam.- nézett hátra a kanapén érintetlenül hagyott öltönyökre.
-Egyszer kibírod. –Nagyot sóhajtott.
-Fogadjunk hogy mi érünk oda először és ott fogunk aszalódni még egy órát…
-Legalább nem késünk…

-Mm..Hozstam neked falamid.-nyomta az utolsó falatot a szájába és az emelet felé indult.
-Loui megbeszéltük hogy nem..
-Jah tudom..de ez nem is…-fogalmam sincs mit dumálhatott még. Nekiálltam lepakolni az asztalt.
A mosogatóba szórtam a tányérokat mikor egy sál került a nyakamba.
-Hát ez?-fordultam Louis felé.
-Ez egy sál.-úgy nézett rám ,mint egy agyalágyultra.
-Azt látom.
-De nem akármilyen ám! Ezt a sálat én kötöttem. –keresztbe fonta a karjait és kihúzta magát.
-Te kötötted…- hitetlenkedtem.
-Bizony..ezzel a két kezemmel. –emelte fel őket. Talán még el is hittem volna neki, ha nem találom meg a címkét. -…ha tudnád mennyit bajlódtam vele…még a..-az orra elé nyomtam a mire zavarában vakargatni kezdte a tarkóját.
-Még szignóztad is hmm? ”The latest fashion
-Hupsz..
-Saját logo ,mi?
-Oké. Erre nem gondoltam.
-Attól még tetszik. De talán neked is van ott valami a polcon.
-Harry nekem nem kell semmi…-persze közben már a polc előtt toporgott.-Melyiken?
-A harmadikon..hogy nem szúrja ki a szemed.
-Áh..-levette a kínszenvedéssel becsomagolt ajándékát, ami engem leginkább egy papírgalacsinra emlékeztetett, és egy mozdulattal letépte a csomagolást. Egy bekeretezett fényképet kapott.
Az iskola színeiben virított mindenki a füves pályán. Louis guggolt elől, előtte egy akkora kupával hogy majdnem nagyobb volt nála. Mellette Zayn térdelt, saját egyedi flegma kifejezéssel az arcán, ami úgy tűnik ezek szerint már 12éves kora óta a génjeibe vésődött. Én valahol a jobb szélén álltam. Rajtam az idióta kapuskesztyűkkel és bedöntött fejjel bámulok előre, hogy lássak is valamit abból a díjból, amit nyertünk. Ha nagyítóval néznénk ,esküszöm még az is kiderülne ,hogy kancsalítok.
Az edző készítette a képet. Sok évvel ezelőtt.
Ugyanaz a büszkeség tükröződött az ő arcán is ,ahogy Louis nézett a kamerába. Nem önelégült mosoly volt, mégis fölényes. Csak Louis tud így vigyorogni.
-Akkor még te voltál a sztár.-suttogtam Lou vállára téve az állam.
-Most is én vagyok a sztár. -került vigyor végre a meghatódott arcára. -Köszönöm.
-Én is a sálat.-egymás nyakába borultunk.
-Boldog karácsonyt Harry.
-Boldog karácsonyt Lou.

Mikor Lou elengedett a kanapéra feküdt és benyomta a tvt.
-Mi a fenét csinálsz?
-Kezdődik a Grincs…-szegezte izgatott tekintetét a képernyőre.
-Meg vagy húzatva készülnünk kell.-dobtam az ölébe az öltönyét.
-Grincs..-nézett rám vérben forgó szemekkel.
-Öltözz!
-Grincs!
-Hozom a virgácsot!
-El akarsz fenekelni Harold?- megforgattam a szemeimet.
-Kapcsold ki…és öltözz.
-Felöltöztetsz?- hallottam koppanni a távirányítót a földön.
-Mitől lettél ilyen kanos Tomlinson?- bújtam ki a pólómból.
-Harry…komolyan…elég sokáig voltam távol…és-végignézett rajtam. -Még kérded?- mutatott végig rajtam.
- Segítsek vagy megy magadtól is. - próbáltam visszazökkenteni a jelenbe.
- Áh..veled szót érteni. - sértődötten megfordult és lekapta magáról a felsőjét. Mosolyogva léptem a háta mögé .- ráadásul most vegyem fel ezt a …- ahogy átkaroltam a derekát, beléfagyott a szó.
-Ha most jófiú leszel…ígérem amint hazaértünk azt teszel velem amit akarsz. -hintettem lágy puszit a vállára.
-Ah..amit akarok..-remegett meg a hangja.-Mire gondolsz?
-Nem is tudom..mondjuk bepótolhatnánk a kihagyott hetek éjszakáit. - simogatni kezdtem felsőtestét, mire hátradöntötte a fejét.
-Harry…édesem..egy este alatt azt lehetetlen lenne…- vigyorogta el magát.
-Én bírnám.-vágtam a szavába. - És azt hiszem neked is elég jók az.. állóképességeid. - a mondat közben kezemet lejjebb húztam ,tenyerem végigsiklott az ágyékán. Louis hirtelen ugrott előre és szembe fordult velem. Arca vörös volt a zavartól mellkasa szaporán emelkedett.
-Remélem most örülsz Styles!
-Ne üvöltözz már megint!-röhögtem fel.
-Ohhh…kurvára meg fogod ám szívni! Csak érjünk haza és …-mutogatott felém idiótán.
-És?..-Léptem elé. Egész közel hajoltam az arcához. - addig fogunk kefélni amíg szét nem törik alattunk az ágy?
-Harry…-arca egy árnyalattal sötétebb pirosba váltott.
-Benne vagyok.
-Mégis mi a franc ütött beléd?!-lökött hátrébb. Nem tudtam neki válaszolni. Talán így jön ki rajtam a hiánya. Ha kívülről hallanám magam, talán nem hinném el ,hogy ezek a saját szavaim. De megéri. Louis Tomlinsont égő vörös arccal látni. Oh de még mennyire ,hogy megéri.
-Érdekes..pedig nem vagy az a pirulós fajta, Lou…-egyik kezemmel elkaptam a derekát, még mielőtt válaszolni próbálhatott volna és magamhoz húztam. Szabad kezemmel a hajába markoltam kissé hátra rántva a fejét. Ajkaira hajoltam és csókolni kezdtem.
Lou csak nyöszörgött, ahogy teste az enyémnek simult.- Az előbb még nem így viselkedtél Lou..- szakítottam meg a csókot egy pillanatra, majd újra a szájának estem. -Tudom ,hogy élvezed.- gyengéden beleharaptam alsó ajkába.
-Hogyne élvezném ,idióta! Basszus Harry..-hajtotta le a fejét.-Engedj.- kimászott az ölelésemből és az emelet felé indult.
-Hová mész?
-Fürdő..
-Nincs időm arra várni hogy a hidegzuhany segít e rajtad. Indulnunk kell..
-Köcsög vagy, tudod?! Mégis hogyan induljak el amikor..
-Megoldjuk.-cinkos mosolyt villantottam felé és csuklójánál fogva újra magam elé rántottam. Alsója szegélyébe akasztottam az ujjam.
-Mire készülsz?-nem tudta elrejteni a vigyort a szája szélén.
-Szerintem tudod.-azzal térdre ereszkedtem előtte.
-Megőrültél! A nappali közepén …
-Senki nincs itthon Lou…csak te..és én.-húztam le róla a boxert. Még megengedtem magamnak egy vigyort ahogy Lou a szája elé tette alkarját és beledünnyögött egy Baszd meg szerűséget.
      


Louis
,,
Senki nincs itthon Lou…csak te..és én." Most csak viccel. Ez tuti, hogy csak egy vicc. Egy kibaszott vicc.


Éreztem,ahogy lassan lefejti rólam az alsómat. Csak rá tudtam fókuszálni. Éreztem a meleg leheletét a combomon , az ajkai forrók. Végig csókol, majd megérzem fogait a bőrömön, a forróság elönt és mégis, ettől az érzéstől kiráz a hideg. Megcsípi a bőröm. Halkan felszisszenek.Ennek nyoma marad.
Órák hosszúságának tűnt mire elért oda. Végignyalt hosszomon. Beleremegek és felnyögök.
-Ennyire hiányoztam már neked Lou? -néz fel rám lábaim közül egy kaján vigyorral a képén.
-Ha te azt tudnád..-nyalom meg alsó ajkam.
Pár másodpercig még arcomat tanulmányozta, majd valami másnak szentelt több figyelmet.

Azt hittem hogy rögtön a szájába élvezek. Harry szája rohadt forró. Megengedtem magamnak még egy káromkodásfélét, majd hajába markoltam.
Kezei combomon pihentek, néha belém markolt. Egyre gyorsabb ütemet diktált, én pedig annál inkább vesztettem el a józan eszem.

Féltem lenézni.Mégis annyira izgatott,hogy Harry vajon milyen, miközben ezt csinálja. Természetesen abban a lelkiállapotban már nem számított.
Szemeit erősen összeszorította, homlokán izzadság gyöngyözött , teljesen ki volt pirosodva és ahogy végignéztem gatyáját, úgy tűnt ő is igencsak el tudná viselni, ha fordított helyzetben lennénk.

-Ha..rry... -nyögtem. Nyelt egyet. -A fra..hncbah...a büdös..francbah...Hah..

Egyre mélyebben voltam a szájában.És éreztem hogy nem kell sok és elélvezek.  Megremegtem, Harry nyelve simogatott és teljesen elmerültem benne.
A francba..picsába..ez nem megy...

-Harry...Harry!-éreztem hogy már nem bírom tovább de ekkor valami olyan történt amire rohadtul nem számítottam. Harry abbahagyta amit csinált és ráfektetett a kanapéra.
-Mi az Lou? -támaszkodott meg fejem mellett.
-Szeh..méth...

Nem bírom rendesen venni a levegőt...

-Szeretnéd hogy folytassam ? -csókolt bele nyakamba.
-Szerintehd..?-Megfogta a kezem és gatyája szegélyéhez vezette azt. A nadrág a boxerrel együtt messze landolt tőlünk a földön.

-Nicsak Harold..Ennyire élvezted hogy a szádban vagyok?
-Nem is tudod mennyire.-nyalt bele a fülembe majd megharapta fülcimpámat.
Lassan megcsókolt , ő irányított ,de ezen nem is szerettem volna változtatni. mintha tudnék..
Nyelvét két ujja váltotta fel.
-Szopd, Lou.
 Nyelvemmel körkörösen nyálaztam be ujjait. Térdével lábam közé fészkelte magát ezalatt.
-Ennyire elég. -bólintottam.

-Na várj csak Styles!! Miért én legyek alul? Ez nem fer ugye tudod? -ültem fel.
-Ohh szóval te szeretnél felül lenni?..Hát..rendben...
Fordított helyzetünkön.

-Így jobb?
-Igen.
Hirtelen éreztem meg két ujját..magamban.
-Ez fáj ...te hülye...nem azt mondtad ..hogy..ahh...
-Felül vagy nem?
-Idióta..
Lassan mozgatta bennem az ujjait. Fáj,de elviselhető.Néhány perc múlva megéreztem egy harmadikat is.
-Ahh...Ngh...-szám elé kaptam a kezeimet.
-Most ne fogd vissza magad,, Hallani  akarom a hangodat..-lassan bólogattam és eleget tettem a kérésének.
-Harry..ennyire..ennyire elég...hah..-lassan már a csípőm is átvette a keze által diktált ütemet.
A francba...olyan..olyan forró..És Harry arca...gyönyörű....mint egy angyal...

-Ha te mondod Lou...-kacsintott rám,majd megemelte a csípőmet és beigazította magát..Fura érzés
volt érezni..Lassan engedett le...
-Áhh..-még nem ültem le teljesen mégis..már most fáj..a francba....
-Ssh.. semmi baj Lou..Nem emlékszel...Addig kefélünk míg a kanapé szét nem törik alattunk.
Hangja meg-megremegett , arca kivörösödött...
Hirtelen elengedtem magam és  éreztem ahogy teljesen bennem van. Fáj...hogyisne fájna...de elmúlik. Harryért elmúlik.
-Ne finomkodj velem Styles...-néztem mélyen a szemébe és egy mosolyt erőszakoltam arcomra.
-Rendben van Tomlinson.

Mozogni kezdett és nem sokkal ezután fordított a helyzetünkön. Minden egyes mozdulatra felsikoltottam. Lassan a fájdalom is odébb állt és csak őt éreztem. Nyögéseink egybefonódtak , kezdtem tényleg félni hogy a kanapé szétesik alattunk.
-Harry..Hah..Kheményebben!!-teljesen elvesztettem a fejem..Azt se tudtam mit teszek vagy mondok.

Hirtelen megharaptam a nyakát, majd lassan végigcsókoltam.
Hátát karmolásztam. A vörös csíkok biztos megmaradnak.
-Hahh..Lou...Mm..Forró vagy..
-Te..pedigh...durva...vagy..veh..lehm..Ah..

Egyre jobban felforrósodtam. Minden egyes lökés után éreztem,hogy mindjárt elélvezek. Régen volt már...
Harry se bírja sokáig...Arcát eltakarták tincsei. És még így..azok a zöld szemek..
-Keményebben...A kanapé ..ngh..még...cshak mehg seh..reccsent...Mm..

Ajkait erőszakosan enyémekre nyomta, nyelvével utat tört magának.Teljesen az irányítása alá vont.
Megmarkoltam fenekét és közelebb vontam magamhoz. 
Érezem ahogy Harry teste megremeg. Egyre többször nyögte a nevem és én is egyre hangosabbá váltam.

Megéreztem magam körül a kezeit. Már nem érdekelt hogy visszafogjam magam.. Már rég nem érdekelt.
-Harry..Háh.....Én ..mindjárt..

Egyre nagyobbakat lökött rajtam.Hirtelen nyögtem fel.
-Ott...még..ah...
-Nah de Louis...kérned se..sem..kell..a francba..

Megint közel hajolt hozzám. Nyelvével végignyalta nyakamat és megcsókolt.Nem bírom tovább....
-Haz..Ha..Harry!
-Lou...

Egyszerre mentünk el.Szemeimet szorosan összecsuktam, hátam ívbe feszült és átjárta testem a forróság..Csak Harry nevét nyöszörögtem. Azt sem tudtam, hol vagyok, 

-Lou..Louis..
-Harry.. Fantasztikus vagy..-csókoltam meg.-de a kanapé megúszta...
-Majd ha hazaérünk akkor orvosoljuk ezt a problémát.
-Rendben..- rám feküdt és csak köröket rajzolt a mellkasomra. Nem húzta ki magát belőlem,de..most..így volt tökéletes. Én hajával kezdtem el játszani.

-Te Louis..-nézett fel rám.
-Igen?
-Ekésünk..
-Ohh basszus..az az idióta ki fog nyírni..És..még zuhanyoznom is kellene...
-Akkor futás!
-Meg a lófaszt Harry!! Az is elég a fel tudok állni!
-Az előbb még nagyon is tudtál állni!
-Na idefigyelj Styles!
-Figyelek Tominson!
-Hogy a nénikéd rúgna tökön! 
-Ne mondj ilyeneket mert a végén tényleg összetörik ez a kanapé..
-Engedj el...megyek zuhanyozni.

Végül csak felkecmeregtem az emeletre és megengedtem a vizet. Harry is hamar mellettem termett. 5 perc alatt lefürödtünk..vagyis megfürdettük egymást.

-A rohadt életbe Harry ..ezt nem tudom megkötni..-mutattam a nyakkendőmet.
-Lou! Vezetek.
-Tudom! De nem tudom megkötni!!
-Én meg nem engedhetem el a kormányt ha nem akarsz meghalni.
-Rendben...
-Majd megkötöm ha odaértünk.
-Harry..Szerintem rossz fele megyünk...itt le kellene kanyarodnod..
-Jó fele megyünk.
-Le kellene kanyarodni..
-Louis jó fele megyünk.
-Jó akkor jó fele megyünk.

És igaza volt..Persze ha lefordultunk volna akkor előbb ideértünk volna. 
-Mért kötöttél egy csomót rá? Jesszusom Louis...-köti meg normálisan azt a szart.
-Te ezt meg honnan tanultad?
-Anyától..Nem olyan nehéz. 
-Persze hogy nem..
A hó még most is esett. Minden fehér volt,  nem is lehetett volna szebb egy olyan különleges nap számára.
Még két saroknyit futva tettünk meg. Az ajtót szinte kitéptük a keretből.

Mindenki döbbenten nézett minket.Zayn csak jelnyelven elküldött a picsába és mutogatott valamit. Mikor megláttam mellette Liamet mindent értettem.
Csendben leültünk a legelső padba a szőke mellé.
-Késtetek.
-Ja...
-Mi az hogy ja?-suttogott.-Tudod mit inkább nem  akarok tudni semmit. 
-Jobb is .
-Ugye milyen gyönyörű?
-Hát ritkán látni így kinyalva.
-Nem Zayn ! Hanem ..Ő-biccentett a fejével.
-Miből gondolod hogy nem rá értettem?
-Ne veszekedjetek már.-kulcsolta össze ujjait látatlanban az enyéimmel Harry.
-Perrie tényleg szép.-szólaltam meg. 

-Perrie Louise Edwards, akarod-e az előtted álló Zayn Jawadd Malikot házastársadul, míg a halál el nem választ?
-Igen.

Perrie anyukája, vagyis a diri nem tudom hogy miért sírta el magát. Vagy azért mert boldog, vagy mert a kislánya Zaynhez megy hozzá. Zayn anyukája is ott ült, Ő is sírt.
Végül minden nő a teremben elsírta magát.

-Zayn Jawadd Malik, akarod-e az előtted álló Perri Louise Edwardsot házastársadul, míg a halál el nem választ?
-Igen.
Sosem láttam Zaynt ilyen boldognak. Lassan felhúzták a gyűrűket majd elhangzott az a bűvös mondat is : Megcsókolhatod a menyasszonyt.
Mindenki tapsolt és ujjongott. A kis koszorúslányok is szúrták a fehér szirmokat. Egyszerűen inden csodás volt.
Az esküvő végéig fogtam Harry kezét. Niall vette csak észre,de ő is inkább csak szemet forgatott és ránk hagyta a dolgot.

Mivel késtünk Liam vette át a tanú szerepét. És Zayntől is kaptunk egy agymosást ,de a lényeg hogy minden jól sült el.
-Zaynee, gratulálok! -öleltem meg. 
-Én is!-szólalt meg Haz mögülem.
-És én is!-nevetett fel Liam.
-Ja..meg én is.-szólalt meg a szőke pocok. És a végén együtt ölelgettük Zaynt.
-Köszi srácok. És Tomlinson csak hogy tudd, ezért még számolunk.
-Tudom-tudom.

Együtt átsétáltunk a vacsora színhelyére.Perrie elragadta tőlünk a vőlegényét. Liam és Niall valahol lemaradt; még Gemmáék sem zavartak minket ,szóval most kettesben sétáltam Harryvel.
Úgy gondoltam, hogy itt az alkalom.. 
-Harry azt szeretném mondani..hogy..
-Igen? 
-Csak azt ..hogy ..-hirtelen  valami puffant a fejemen. 
-Há . há! Ezt neked! -egy hógolyó volt az amit Niall dobott.
-Ha ennyire azt akarod , hogy megfürdesselek , akkor szólhatsz is , nem kell ilyen módszereket alkalmaznod. -dobtam fejbe én is.
-Hagyjátok abba, még a végén teljesen átáztok. -állt közén Liam ,akit egy könnyed mozdulattal arcon dobtam.
-Louis! -nevetett fel mellettem Haz.
-Oké abbahagytam.-dobtam le a golyót a kezemből.
-Én is..-mondta  a szőke.
Ennyit arról hogy elmondjam...

Levettük az átázott zakóinkat aztán bementünk a terembe. Mindenki elfoglalta helyét.Koccintottunk a pezsgővel aztán jöhettek a tósztok. Persze először a szüleik kezdték. Perrie anyukáján csak nevetni lehetett. Mindennek elhordta Zaynt aztán a mondat végén- De azt hiszem nem rossz ember, szóval..sok boldogságot.
-Lou te is...-lökött oldalba Harry.
-De én nem készültem ilyennel...
-Improvizáció..
-Hagyjál már..nem is tudom kimondani..
-Egy mondat is elég..
-Nem..
-Akkor ennyit az estéről..
-Mi?..oké oké..
Felálltam a székből.
-Mindenki tudja, hogy Zayn egy tirpák volt, de mióta találkozott Perrievel gyökerestül megváltozott.Ez abban is megmutatkozott,hogy már elpakolt maga után és nem kellett azon gondolkodnom, hogy az az én alsóm a földön vagy az övé. Mikor megtudtam,hogy Zayn megkérte Pez kezét nagyon meglepődtem,de nem annyira mint amikor kiderült: Perrie igent mondott.
Tehát a lényeg a lényeg legyetek nagyon boldogok! Legyen sok kis Zayn és kis Perrie a házatokban és a közös jövőtökben.  Legyetek olyan boldogok majd 90 év múlva egymás mellett mint most.
-emeltem meg poharam majd lehuppantam.-Most örülsz?
-Igen.-mosolygott rám .
-Hát köszönöm mindenkinek a jókívánságokat és hogy itt vagytok. Ha már ennyit ittunk akkor már igyunk a gyönyörű feleségemre is .-csókolta meg a szőkeséget.

A vacsora után mindenki táncolt, tortát evett vagy éppen ivott. Táncoltam Zayn, Harry és még Perrie anyukájával is ,aki kijelentette -nem éppen józan állapotában- táncból 5-ös vagyok.
Közben elvesztettem Harryt.Mindenhol körülnéztem.Csak az udvaron nem..
Ahogy átvágtam a termen még láttam ahogy Liam megfogja Niall kezét, velemit suttog neki. Niall elvörösödik. Lassan átöleli a nyakát és megcsókolja.
Halkan felkuncogok. Két idióta.

Ahogy kilépek az ajtón a hideg megcsípi az arcomat. A hó még most is hullik.A házból kiszűrődő fények csillognak a havon.Egy alakot látok meg az egyik fáról lelógó hintán ülni.
-Harry már mindenhol kerestelek. Nem jössz be?
-De igen csak.Kellett a friss levegő.
-Leizzadtunk a sok tánctól Mr. Styles? -lököm meg.
-Kicsit...
-Nem csodálom.

Lehet hogy esik a hó de néhány foltban lehetett látni a csillagokat. Gyönyörű volt. 
-Mondani szerettél volna valamit délután..igaz? 
-Hát..izé..-nem gondoltam volna hogy emlékszik.
-Mert tudod én is szeretnék mondani valamit.
-Akkor mond csak..
-Te szeretted volna előbb..
-De nyugodtan mondhatod ..te ..
Hirtelen kiugrott a hintából majd kezei közé vette az arcomat.

-Csak annyit szerettem volna mondani..hogy..Louis William Tomlinson. Te maga vagy a sátán személyesen.Mindig tudod hogy idegesíts vagy, hogy mivel tudsz fájdalmat okozni.Olyan hülyeségekbe rántottál bele, amikről azt hittem hogy csak a filmekben létezik.
Miattatok majdnem meghaltam. De. Tudom hogy legbelül egy igazi angyal vagy aki másokkal is képes törődni. Fel tudsz vidítani a legnehezebb napjaimon is. Tudod mivel dobhatod fel a kedvem.Nélküled nem éltem volna túl azokat a dolgokat, ha te nem jöttél volna el értem, akkor halott lennék. Ezért köszönöm hogy vagy és hogy mindig is mellettem álltál. Köszönöm, hogy láthatom a mosolyod, az összes idiótaságoddal együtt. Köszönöm, hogy nem löktél el. 
Louis, Szeretlek.
A szavak elözönlötték az elmém. Nagyon gáz lenne ha sírva fakadnék. Csak hebegtem - habogtam.na meg tátogtam mint egy hal.

-Harry..Én is...én is szeretlek.-lassan lábujjhegyre ereszkedtem és megcsókoltam.Minden érzésemet bele sűrítettem abba a csókba.Átöleltem. Ajkaink elváltak egymástól.

-Örökké?-néztem fel rá.
-És mindig..
                                             

2015. október 14., szerda

Halálom napjáig-52*

Sziasztok! Sok késéssel ugyan ,de itt a rész. Reméljük tetszeni fog! Figyelem! Ez a rész már kicsit ,,véresebbre" sikeredett! 

Harry


Hatalmas robajjal szakadt be alattunk a deszkaszerkezet. 
Végre eltűnt a szemeim elől a lángoló mennyezet. 
Az utolsó dolog, amit láttam egy szürke betonoszlop volt ,ami felém zuhan. Becsuktam a szemem. Abban a pillanatban érkezett a fájdalom.
A hátamra estem. 
Felüvöltöttem, bár a hangomat elnyelték az omlás zörejei. Hideg. Szörnyen hideg a víz. A fájdalom pedig elviselhetetlen.
De az oszlop nem rám esett. 
Először nem tudtam felkelni. Minden megtett mozdulat egy örökké tartó szenvedés volt. Oldalra fordítottam a fejem. A víz elhomályosította a látásom. 
Mégis tiszta volt a kép. 
Megláttam Louis hófehér arcát és mozdulatlan testét az oszlop alatt. 
Az a kín, minden eddigi szenvedést felülmúlt. 
A törmelék az arcába potyogott fentről. Néhány parázsdarabka sisteregve aludt ki mellette a vízben.
Megfordultam. Kiköptem a számból a vért. A füst marta a torkom, de nem tudtam köhögni. Felül kell kerekednem a fájdalmon. Oda kell jutnom hozzá. Meg akarom érinteni. Mellette akarok lenni. És ha így kell véget érnie, mellette akarok meghalni.
Louis megmozdította a kézfejét. 
Próbálta kimondani a nevem. Magánál volt. Amilyen gyorsan csak bírtam mellé kerültem. 
Hatalmas volt az oszlop. Önmagában csoda ,hogy még életben van. És ebbe a csodába kell kapaszkodnom. Ha mindezt túléltük, ki kell jutnunk innen. Együtt.
Megpróbáltam lelökni róla valahogy. Túl gyenge voltam. 
-Nem megy Louis…-nyögtem ki végül. És akkor elkezdte.
-Hah..ry..Menj..inhen. -Nem tudom, hogy a dolgok, amiket akkor mondott ,szívéből szóltak e…De nem érdekelt. Mit képzelt? Hogy tényleg képes lennék itt hagyni, csak mert sosem szeretett. Én viszont szeretem. És amiket mond, ezen nem tudnak változtatni. Már nem.
 A végére már nem is figyeltem rá. Baromságokat beszél, ezzel túlerőltetve magát ahelyett ,hogy csendben maradna. 
Körülnéztem. Az összes csővezeték ide vezetett.
-Van egy ötletem..Louis...ígérd meg hogy..kitartassz!
-Hüly..e!..Nehm.
-Ezt egy igennek vettem.- remegve keltem fel. A vezetékek sokasága felé indultam. Mikor lehajoltam egy háromszög alakú betondarabért azt hittem megöl a fájdalom. Még egyszer visszanéztem Louis felé.
-Tarts ki..-suttogtam-kiviszlek innen.-Tovább mentem. Láttam magam körül ,hogy a saját vérem színezi át a vizet.
Már majdnem a térdemig ért. Louis talán már levegőt sem kap. 
Mindent feltettem egy lapra és előre dőltem. Éppen a csővezetékeknek esve. Belekapaszkodtam egybe. Összeszorítottam a követ a kezemben és amekkorát csak bírtam rávágtam a csőre. 
Behorpadt a fém. Elvettem a kezem és újra ráütöttem. Hiába akkorák ezek a csövek itt lent mint egy kútgyűrű, a szerkezetük már rég elrohadt.
Keletkezett egy kis lék, melyből spriccelt a víz. 
A résbe nyomtam a betondarab hegyét és végigtéptem vele a csövet. Ömleni kezdett a víz. 
Arrébb léptem. Kezem már remegett. Nem engedhettem meg magamnak ,hogy elfáradjak. Berepesztettem ezt is. 
Még egy. Többre nem lesz időm. Megkapaszkodtam a csőben és ráütöttem. Kilyukadt. Felemeltem a kezem ,de a kő kiesett belőle. A derekamig ért a víz. Ha lehajolok érte talán már nem lesz erőm felkelni többé. Nem láttam hová merült. 
-Rohadt életbe!-közel voltam hogy elsírjam magam. A másik két vezetékből sugárban ömlött a víz. Hátra fordultam. Az oszlop már majdnem elsüllyedt. 
-Nem elég gyors..- Ránéztem remegő kezeimre. 
Bepréseltem ujjaimat a repedésen. Ordítottam ,ahogy szétfeszítettem a rést. A rozsdás fém a bőrömbe vágott, úgy éreztem leszakadnak az ujjaim. De sikerült. A vízsugár hátra lökött. Elestem. 
Mire felkeltem a víz már a vállaimat is ellepte. Hihetetlen gyorsasággal zúdult. Úsznom kellett. Kapkodtam a levegőt. Mégsem jutottam semmi oxigénhez.  
Mire visszaértem, már a lábam sem érte a talajt. Lemerültem.
Louis szemei be voltak csukva. résnyire nyitott szája szinte feketévé lilult. Csak a haját mozgatta a víz. Olyan volt, mint a kihűlt viaszbabák. Gyönyörű… és élettelen.
Ezerrel tengett bennem az adrenalin. Hallottam a fülemben lüktetni szívverésem ritmusát. 
Sötét van. Mellettem süllyednek a fekete parázskövek. Nehéz magamat itt lenn tartani. Megpróbálom megmozdítani az oszlopot. Nem lehet, hogy még így sem sikerül. Elszáguld mellettem egy tetőgerenda. Ki kell vinnem, vagy ránk szakad a tető.
Fogy a levegőm. Testem rángatózni kezd az oxigénhiány miatt. Lassan hallucinálni kezdek. 
Látom a képeket elsuhanni magam előtt. Louis hetedik születésnapján, mikor először puszilt meg, mikor tíz évesen fenn ugráltunk a város széli dombtetőn ,távol minden zajtól és azon nevettünk hogy a naplementében vörösnek tűnik a haja. …Ezer elfelejtett emlékkép. Végül ott áll előttem. Csak néz rám és mosolyog. Kék szemeiben csillog az élet.
 Ki kell vinnem innen. Megígértem, hogy kiviszem!
Teszek egy utolsó próbát. Tudom ,ha most nem sikerül többre nem marad erőm. 
Hátamat a falnak nyomva kapaszkodtam meg az ott futó kisebb csövekben és lábbal feszítem az oszlopot.
Megmozdul. 
Az össze levegő elfogy a tüdőmből. Erősebben nyomom. 

Sikerül. 
Egyből elkapom Louis karját. 
Tapogatózva a mennyezeten kétségbeesetten keresem a leszakadt részt. Testemet átjárja a halálfélelem. Összeszorítom a fogaim. Önkéntelenül kapok levegő után. Fájdalmasan  áramlik a tüdőmbe a víz. Minden sötétedni kezd körülöttem. Görcsösen szorítom Louis kezét.  
Végre megvan. Felszínre értünk. Megkapaszkodtam a padlóban magamhoz húzva Louis testét. Feje hátra bicsaklik. Egyből köhögni kezdek. Levegőt kell vennem.
-Louis!-kiabálom. Kimászom ,majd őt is kihúzom. Nem tudom abbahagyni a köhögést, még a fájdalom ellenére sem. A felszivárgó víz a hátsó szoba felé folyik, de a bejárat felől még tombol a tűz. Elindulok hátrafelé ,magam után vonva Louist. Ezen a részen már túlhaladt a tűz leégetve a tetőt ,de a falakkal nem tudott mit kezdeni. 
-Louis!-rogyok le mellé.-Louis!!-megrázom a vállait. Nem tudom mit tegyek. Úgy érzem nem is én irányítom a mozdulataim. De valami hajt előre. 
Elkezdem újraéleszteni. Minden mozdulat fáj. Testem remeg a hidegtől és a félelemtől. Csak kifolyó véremet érzem melegnek. 

-Egy…két..há…-végig az arcát nézem. 
Annyira hideg a teste. Túl sokáig volt lenn. Én pedig túl lassú voltam. 
Számoltam az időt. Nem tudom hány percig volt eszméletlen …mióta a felszínen vagyunk több mint két perc telhetett el. 
A pánik megtette a hatását.Mindennek elhordtam Louist. Gyűlöltem. Gyűlöltem, mert itt hagyott. 
Alig láttam valamit a könnyektől ,de képtelen voltam még feladni. 
Egy fakó reménnyel, utolsó kétségbeesésemmel ököllel csaptam a mellkasára, aztán megint és megint. 
Louis szemei felpattantak. Pupillája hatalmasra volt tágulva, azonnal az oldalára löktem. Hányni kezdett. Zihálva vette a levegőt.
Kezemet a mellkasához vezettem. Ritmustalanul ugyan..de dobogott a szíve. Vállára hajtottam a fejem és zokogni kezdtem. 
Él.
Zihálva kapkodtunk levegő után. 
Megéreztem Lou hideg ujjait a kézfejemen.
-Harry…-suttogta. Vállára nyomtam az arcomat. Sosem örültem még semminek, annyira, mint ennek az egy szónak..a jelének ,hogy Louis él. 
-Itt vagyok…-zokogtam.
-Nem..hagytál…
-Itt vagyok..
Mellettünk darabokra égett a gyár visszamaradt része is. 
-Harry…-suttogta-Nagyon…fáradt vagyok.  
-Tudom Lou.. 
-Szeretnék haza menni. 
-Én is Louis..én is..nagyon szeretnék már haza menni.
-Harry..én…
-Lou..Louis…-dobogott a szíve, szakadozva levegőt is vett. Lefeküdtem mögé. Teste lassan..nagyon lassan kezdett felmelegedni. Nem bírtam sokáig. Mosolyogva csuktam be a szemeim. Már csak a tűz ropogását hallottam majd egy éles hang törte meg a zúgást a fejemben. 
Meghallottam a szirénát. Végül minden elcsendesedett.



Louis

Sok kis dolog van az életben aminek a jelenlétét nem érezzük és csak akkor tudatosul bennünk milyen fontosak ,amikor elveszítjük őket.
Az utolsó levegővétel a vízbeugrás előtt, az utolsó szó amit elolvasunk a szünetben félve a dolgozattól , egy pillantás.Egy utolsó emlékkép. Amikor tudatosul benned, hogy mennyi mindent nem tettél meg , hogy mennyi mindent rontottál el és hogy már nem lesz talán több alkalmad kijavítani ezeket.
A percek, az órák végül az évek múlása egyre közelebb sodor mindehhez.
Mindenki tudja hogy egyszer meghal, mégis halhatatlannak hiszi magát. Ilyen az emberi természet.
Minden sötét, minden csendes.De cseppet sem békés. Megrémiszt a magány.Vajon hol lehetsz? Ha jobbra fordítom a fejem, te meglátod az arcom? Miért nem jössz közelebb? Nem értem miért nem hallom a szívverésed. Már pusztán a létezéseddel boldoggá teszel. 
Mégsem vagy itt. Nem érzékelek semmit. 
Félek Harry.
Megpróbálok utánad nyúlni.Miért nem sikerül? Meghallok valami zajt.Egészen tompa, messzi hang. Egy férfié lehet. De egyáltalán nem hasonlít a te hangodra.Ő nem te vagy.
Élesedik..Ez sziréna? Talán..

Hát élek Harry. Megmentettél engem.

A kezeimet mintha lekötözték volna. A szemeimet nem tudom kinyitni. Minden megszűnt, újra.

A szemhéjamon keresztül érzem hogy világos van. Ki akarom nyitni őket.  Először minden fehér, mintha egy reflektort nyomtak volna az arcomba. Lassan hozzászokom.
Az első amit megpillantok az Harry arca. Egészen békés.Alszik. Ajkai résnyire elnyílva.Szuszog. 
Észre se vettem, hogy a könnyek végig folynak arcomon. Csendben hálát adok Istennek, hogy élünk.Hogy Harry él.
Végig pillantok rajta. Nem látszik ki a bőre a kötésektől. Mindez az én hibám.Jobban kellett volna rá vigyáznom.Mellette kellett volna lennem.Nekem kellett volna megmentenem őt.

Nem bírom tovább tartani.A sírásból lassan könnyzápor lett. És csak nézem az arcát.
-Köszönöm..Köszönöm Harry...Annyira....boldog vagyok..
Mellkasom rángatózott.Ekkor éreztem meg hogy valami nagyon nincs rendben a hasamnál.Emelem a karom,de be van gipszelve.Az egyik vállig a másik könyékig. Csövek vezetnek ki a takaró alól. Mellettem az ÉKG pittyeg, felettem pedig az infúzió lóg.

Visszafordítom fejem. Harry mozgolódni kezd.Percekkel később egymás szemébe meredünk.
Ajkaim remegnek. Csak tátogok mint egy hal, nem jön ki hang .

-Lou? Mi a baj?-Harry halkan beszél.
-Harry!-oda akarok menni hozzá. Meg akarom ölelni. Meg akarom csókolni.A fülébe suttogni ,hogy mostantól minden rendben lesz, hogy ezek után megvédem mindentől és bocsánatot kérni azokért a dolgokért amiket akkor a fejéhez vágtam.

-Bocsánat Harry..Annyira sajnálom! Bocsánat hogy olyanokat mondtam! Sajnálom Harry!!
-Louis,semmi baj! tudom mit miért tettél. Semmi baj Louis. Én..annyira örülök ,hogy ..nem ..hogy nem haltál meg, Louis!-lassan már az ő bőrét is átáztatják a könnyek.
Egyikünk sem tudott megmozdulni.Csak egymást néztük és sírtunk. És mi még is boldogok voltunk. Tudtuk hogy mit érez a másik, hogy miért bőg mint egy kisgyerek.
-Köszönöm Harry , hogy ott maradtál velem...Annyira féltem Harry..
-Most már semmi baj..
-Már minden rendben..-mondtuk ki egyszerre.Bárgyún vigyorogtunk egymásnak. Egy szakasz ért véget akkor. Életem legsötétebb szakasza.És egy új fejezet kezdődött. Ezt mindketten tudtuk.

Nem is tudtuk hogy mit mondjunk egymásnak.Kerestük a szót,pedig tudtuk mit kellene mondani. Még se mondtuk ki. Még nem.Most nem.
-Menjünk haza együtt..-suttogtam magam elé. Nem gondoltam volna,hogy meghallja.
-Menjünk..
Még mindig azon töprengtem: Kimondjam-e azt a szót. Végül rászántam magam.

-Harry, amit akkor, a búcsúzásnál mondtam, 3 hónappal ezelőtt...Én ..aazt szerettem volna mondani, hogy ..én téged ..szóval hogy ...és sze...
Persze hogy nem tudtam végig mondani. Az ajtón maga az armageddon lépett be a maga pompás öltözetében, egy vénasszony jelmezben.

-Felébredtek a fiatalurak? Remek. Pont most van infúzió csere. Ha tudnák mekkora felhajtás volt maguk körül.Pedig biztos csak azt a rémes cigarettát szívták és azért gyulladt meg a gyár...Bezzeg amikor én gyerek voltam nem volt ilyen. Nem volt se cigaretta,se drogok se semmi. Mindenki boldog volt és egészséges. 
Még azért nem engedem be a rendőröket. -totyog közelebb.Kezében kettő tasakkal.
Mindketten ledermedve nézünk.
-Kössz,hogy félbeszakított..-dörmögöm.
-Mit mondott fiatalúr?
-Semmit.

Ennyit arról a baromi nagy önbizalmamról.Akkor majd ha kiment..Igen majd akkor..

-Mióta vagyunk itt?-fordult a banyához Harry.
-Hát már vagy egy napja itt durmoltok.Nem is csodálom.Ilyen sérülésekkel.Csoda,hogy éltek. Ahogy az én nagyapám és nagyanyám mondaná a..

És mondta..és mondta..Már 20 perce mondja. Leült az ágyam szélére.És mondja.Az infúzióm már hatszor lecsepegett. Harry pedig vagy ugyanennyiszer aludt el.
-Elnézést..és azt tudja,hogy mikor engednek minket ki?
-Micsoda modortalan magatartás.Egy ilyenért már olyan pofont kaptam volna 17 éves fejjel..
-Elnézést de én már elmúltam 17..
-Hát akkor 18..nekem édesmindegy.-látványosan szemetforgatok.-Egyébként.-folytatja.-nem tudom pontosan...hónapokba fog telni míg fel nem épültök. De most bekötöm az infúziót.

Még elmesélt pár történetet aztán kiment. Újra csak mi ketten voltunk Harryvel,de addigra már elszállt minden bátorságom..

-Szerinted..-fordul felém Harry.
-Igen?
-Honnan tudták a rendőrök,hogy baj van?
-Nem tudom...de bármi is legyen az...nagyon örülök neki.

És újra csak a hosszú, kínzó percek. Néztünk egymás szemébe.Már biztos hogy ezerszer megcsókoltam volna, ha nem lennék ágyhoz kötve. 

-Honnan tudtál mindenről Lou?
-Zayn laptopján keresztül, kaptam egy e-mailt..Tényleg! Vajon Zayn jól van?
-Mi?
-Hát Zayn is ott volt Daniellel amikor az a szemét írta a levelet...remélem boldog lesz Taylorral..az a ribanc..
-Nem néztem volna ki belőle..
-Komolyan?-vágok gúnyos vigyort.
-Na jó, lehet hogy még is.
-Harry...fontos vagy nekem..és örülök, hogy ..én..annyira..-és elbőgtem magam.
-Te is fontos vagy nekem..-és lassan ő is könnyekben tör ki.
Csak zokogtunk és zokogtunk, így engedve ki a felgyülemlett feszűltséget, a fájdalmat és az örömöt.
-Én ..azt hittem hogy elveszítettelek..
-Én itt vagyok veled..
Elhalkultunk..nem mondott egyikünk se semmit.Hirtelen dobott fel egy teljesen más témát, elterelve a gondolataim..
Végig rágtuk magunkat a legidiótább dolgokon is.Mindent átbeszéltünk...sírtunk és nevettünk.De a legfontosabb, hogy ott voltunk egymásnak.Mint mindig.Soha nem fogtuk fel,de ez mindig is így volt..és mindig is így lesz.
És még azok a másoknak semmit mondó pillantások is a legszebb perceknek számítanak. Amikor meghallom a hangját.Ahogy látom a mosolyát.És amikor megérzem az érintését.
Csak a gipsz ne lenne.Már rég ott csücsülnék Harry ölében.
Daniel meg a legkevésbé sem érdekel.Nem én szabom ki rá a büntetést.De remélem akinek ez a dolga az háromszor annyit ad neki, mint amennyit én kaptam.

A hónapok kínzóan lassan teltek.Zayn bejött hozzánk látogatóba. Niallék telefonszámát másfél hónapunkba telt kideríteni.A telefonjaink elvesztek a tűzben, Zaynnek meg esze ágában nem volt velük beszélni...(tudom hogy nem volt meg neki a telefonszámuk..)
Amikor pedig végre elértük őket ,akkor kiderült, hogy Niall Liamnél töltötte az egész nyáriszünetet és csak az agusztus második felében megy haza. Gondolom viszi magával Liamet.
Minden este felhívnak minket.Elmesélik a napjukat és jobbulást kívánnak.

A szipirtyót is nyugdíjba küldték miután mi  ,,beköltöztünk".Biztosan az én csodálatos udvariasságom miatt. 
Nem is értem, hogy egy vénasszony miért húzza fel magát azon,hogy ,,Szálljon fel a seprűjére és repüljön egy kört..."
Az előzményeket csak nekem és Harrynek kell tudnom. Sokszor megpróbáltam Harrynek elmondani az érzéseimet.De mindig pont akkor nyitott be. Szóval megérdemelte.

A mai nap nagyon unalmas volt. Harryt megvizsgálták. Még egy-két hét és kiszedik a varratot a vállából.Vért is vettek tőle, hogy minek azt nem tudom.Valami orvosi dumát darált le a doki.
Nekem pedig ma ünnepélyesen levették a gipszet a bal kezemről. Csodálatos csontjaim vannak.

Most épp Gemma-val beszélget és Molly-val. Egyre jobban érzi magát és kezd eltűnni a sápadt bőre.
Szeretlek Harry Styles.Remélem tisztában vagy ezzel.Bár egyszer sem mondtam ki ,de ezt mindig ezt éreztem. Minden csókunknál, érintésnél.Beleborzongok.Ez az érzés.Leírhatatlan Harry.Ugye te hasonlóképp érzel irántam?