2014. április 12., szombat

Egy est a fürdőben-28* !

Sziasztok! Hoztuk a részt ,kicsit hamarabb mint szoktuk. :) Ismételten egy olyan rész amit csak saját felelősségre olvassatok. 18 karikás részeket tartalmaz. Jó olvasást!


Niall

Elég szarul voltam egész nap. Őszintén szólva nem volt kedvem ehhez az egész ,,piáljuklemagunkatasárgaföldig'' bulihoz. Persze máskor szívesen kapcsolódnék ki ilyen módon, de most nincs hozzá se lelki se testi erőm..Csak aludni akarok, de ez így nem nagyon lehetséges. Most már késő lenne lemondani főleg úgy,hogy már javában tart a buli.
Zayn egy csomó cd-t hozott, rocktól elkezdve a dubstepig. Ez utóbbitól már szétmegy a fejem, de lehet hogy a 13. sörtől van.

A tömegen végignézve a vonagló testeken kívül semmit nem lehetett látni.A villanyt lekapcsolták a lépcsőnél, az előszobánál és a nappalit is csak a kislámpák fénye világította meg. A lányok arcát és dekoltázsát a villogó fények még jobban kihangsúlyozzák. Minden csaj miniruhákban próbálta felhívni a fiúk figyelmét magukra, vagy csak egy éjszakai kalandot kerestek bennük és még ma meg kapják amit akarnak, ha eléggé sokat isznak. Harry és Taylor folyamatosan egymás mellett vannak , bár Hazza arcán van egy kis csalódottság.

Louis letámadta a piákat...őszintén szólva meg is látszott rajta. Eleanor vagy hogy hívják, próbálja fűzni de nem megy neki. De ez mért érdekel engem? Inkább törném a fejem a saját gondjaimon.
Miért nem jött el Liam? Talán mert itt vagyok? Lehet...de ez annyira fáj olyan...fura ez az egész..Mibe keveredtem?

-NIALL! 5 PERCE ORDIBÁLOK !
-Bocsi Zayn..mi az?
-Kérsz ?-nyomta elém a színes löttyöt. Azt hiszem ő már megihatott belőle egy párat.
- Miért is ne!-vettem ki kezéből a poharat majd lehörpintettem.Édes is volt és nem is. -Nem rossz.
-Aha....ott van Louis....megkínálom.
Zayn odatántorgott Louishoz aki valamit magyarázott leendő barátnőjének, majd mikor meglátta Zaynt  ..nos első benyomásra vagy a sötét miatt vagy az alkohol hatására, de nem ismerte meg. Végül lesett neki a tantusz és kivette a poharat barátja kezéből egy hatalmas vigyor kíséretében.
Egyik rosszabb mint a másik. Elfordítottam a tekintetem éppen a bejárati ajtó irányába ami
hirtelen kivágódott. A srácnak teljesen az arcába volt húzva pulcsija kapucnija valamint eléggé új vagyok szóval lövésem sincs ki lehet az.
Gondoltam keresek a konyhába valami harapnivalót, bár nem sok reményt láttam rá, hogy bármi is megmaradt volna. Mielőtt megfordulhattam volna az a bizonyos srác lehúzta a csuklyáját és bizonytalanul átlépte a küszöböt.
Egy az ajtó fülé függesztett vörös fénysor világított rá. Nem volt kiöltözve mint a többiek, mintha csak a közeli boltba akart volna beugrani...bár este tízkor nem sokan indulnak a közértbe... A fiú szemei félénken pásztázták a tömeget még tekintete el nem ért hozzám. A szívem akkorát dobbant azt hittem elroppantja a bordáimat. Hirtelen elkapott a szédülés és félő volt ,hogy ott helyben összeesek. Csak bámult rám ...nem Niall ez így nem lesz jó..gyerünk szedd össze magad! ..lábaim maguktól indultak meg a mozdulatlan alak felé ,akin egy kis meglepettséget véltem felfedezni. Talán a sok alkohol mellékhatása a bátorságérzet.
-Csodálkoztam ,hogy nem jöttél korábban.-álltam meg előtte és próbáltam túlkiabálni a zenét. -Én...szóval nekem nem szóltak hogy bulit tartatok.
-Dehát tudtál róla? De akkor mégis mit keresel itt Liam?
-Csak régen beszéltem Harryvel és gondoltam kihasználom a szabadidő...de mindegy is. Niall figyelj én szeretném veled tisztázni a...
-Nem!-vágtam gyorsan a szavába.-Ne kérlek!Most ne..-némán bólintott.
Csak azt akartam hogy ma este tegyünk úgy mintha semmi sem történt volna és viselkedjen velem úgy mint egy haverral...esetleg baráttal.
-És a többiek merre vannak?
-Hát tudod...-fordultam hátra.-áh igen Harry ott van és ..az ott Taylor vele.
-Nem kéne őket szobára küldeni, az mégsem fair hogy a nappali közepén áll neki vetkőztetni a csajt. -nem néztem vissza Liamre de hangjából ítélve elmosolyodott. Tudtommal ő sem volt oda Taylorért ,de mégiscsak másképp viszonyul hozzá mint Louis.
-És Louis...-hiába forgolódtam nem láttam se Zaynt se Louis kócos fejét. Ennek tekintetében megrántottam a vállam. -Menjünk beljebb!-javasoltam.
-Áh nem..én nem úgy készültem hogy...
-Ne már Liam ,van itt ez a lötty ,meg nem mondom neked milyen ízű sőt a színéről se kérdezz de valami eszméletlen ..az a két idióta találta ki ,és szerintem egyikőjük sem tudná megmondani mit mixeltek össze, de van az asztalon még pár üveggel.-elindultam befelé és reménykedtem ,hogy Liam követni fog, annak ellenére hogy mindketten tudjuk mi történt mikor legutóbb leitta magát.
-Bízom benned.-került mellém hirtelen, nekem pedig végigfutott a libabőr az egész testemen.

Harry

Taylor folyamatosan dumál és dumált, de ahogy telt az idő ,de amikor már 10. felest ittam fel sem tűnt. Próbáltam nem a combomhoz érő kezére figyelni, de ahogy az alkohol a véremben nagyobb mennyiségben kezdett előfordulni annyival szabadultam fel.
-Ez a kedvenc számom! Gyere táncoljunk - húzott egy üres helyre Taylor. Csípőjét folyamatosan mozgatta miközben kezét nyakam köré fonta.

A vérem egyre hígabbá vált az alkohol hatására, talán épp emiatt táncolok jelen pillanatban Taylorral. Mikor a szám véget ért Tay meg akart csókolni, de nem voltam még annyira részeg, hogy hagyjam is.  
-Bocsi Hazz. Aszzem sokat ittam.  
-Aha..-körbenéztem a szobán. Louis után kutattam, de sehol sem láttam sem őt sem Zaynt...Sem Niallt.  
-Bocs Tay..-sétáltam el mellőle majd társaim keresésére indultam.

Először a konyhában néztem körül ,aztán az előszobában és a lépcsőt is alaposan szemügyre vettem, de semmi.Visszakullogtam a nappaliba és rápillantottam az orára: hajnali 1.
Már vagy ötödszörre néztem körbe,mikor megpillantottam Niallt és Liamet miközben Niall Liam ölében ül és....SMÁROLNAK? MI? Szemeim sokáig legeltettem rajtuk majd egy vállrántással odébb álltam. Majd holnap megkérdezem.
Vajon hogy nézünk ki Louissal miközben smárolunk? MI?! Túl sokat ittam... Felsétáltam az emeletre ahol kivannak írva a ,,TILOS A BELÉPÉS'' táblák. .Benéztem a fürdőbe és anya valamint Gemma szobájába.Ha az enyémben nincsenek akkor sehol.

Kicsit hallgatóztam, de semmi nem hallatszott. Aztán egy nyögés szerűségfélét hallottam meg.
-Louis? -raktam kezem a kilincsre és lassan nyitottam ki az ajtot.
A látvány teljesen letaglózott. Louis háttal volt nekem és Zayn ölében ücsörgött. Vagyis Zaynnel csókolózott és közben kezei levándoroltak a fekete oldalán, a boxeréig. Louis is csak egy boxerben tevékenykedett . Majd hátradöntötte Zaynt aki teljes mértékben hagyta érvényesülni Louist. Eddgi bírtam. Egy fura érzés úrrá lett rajtam. Talán nevezhetném dühnek, de inkább hasonlított a félgékenységre. Ez abban a pillanatban mindegy volt. Két lépéssel átszeltem a távolságot és ujjaimat erősen Louis csuklója köré fontam majd lerántottam Zaynről. Nem álltam meg míg a fürdőbe nem ráncigáltam. Mérges voltam rá..hogy lehet ilyen felelőtlen?
-Micsinálunk?-kérdezte de az a kaján vigyor csak nem fagyott le az arcáról.
-Most? Megmossuk az arcod.-mondtam neki úgy minthogyha egy kisgyerekhez beszélnék.
-Nem akarom!-próbált kiszabadulni szorításomból, de egy gyors mozdulattal bezártam az ajtót és a kulcsot eltettem a zsebembe. -Nem akarok arcot mosni!-tiltakozott továbbra is.
-Louis ezt azonnal fejezd be!-mondtam majd megengedtem a hidegvizet a csapnál.
Lout közelebb rántottam majd erősen a csap alá nyomtam fejét de persze csak egy kicsit lett vizes a kívánt felület de ez is valami.
-Mi a fasz? -kérdezte ijedten.
-Nincs seholse fasz. Viszont mivel most te be vagy csiccsentve bezárlak ide..bocsi..-húztam agyát de úgy látszik komolyan vette és beadta a durcát. -Na Lou nem hagytalak volna itt.-arcát komoran elfordította. -Édesdrága prücsök ne haragudj!
-Szerencséd hogy prücsöknek szólítottál.-nevetett majd kizökkent addigi egyensúlyából és mellkasomnak dőlt. Arca vészesen közel volt az enyémhez.

Lou szemei megcsillantak..ez nem játékos csillogás volt..hanem tettvágy.És hamarosan ki is derült mire hajtott.
Mert megcsókolt és most nem az a visszafogott , óvatos csók volt hanem vad és heves.
Louis folyamatosan nyomult előre míg az ajtónak nem ütköztünk.
Felnyögtem.
-Erre nem lesz szükség...-motyogta ajkaimra, majd leoltotta a villanyt.

Meg sem bírtam mozdulni. A holdfénynek köszönhetően ,ami a fürdőablakon szökött be, láttam, hogy Lou vigyorog. De az egész olyan homályosnak tűnt. Még a mosolyán is látszott, hogy a pia teljesen elborította az agyát. A kapcsolóért nyúltam ,de elkapta a karomat.
-Ne rosszalkodj.-fenyegetőzött. Még egy lépéssel közelebb jött. Ösztönösen távolodtam tőle, mire a hátam a hideg csempének ütközött. Halkan elkáromkodtam magam.
Louis kezei észrevétlenül a pólóm szegélyéhez vándoroltak majd egy gyors mozdulattal le is rántotta rólam.
-Így.- mintha egy képet igazított volna meg a falon.
Visszahajolt az arcomhoz és újra megcsókolt. Tenyerével végigsimított hasfalamon és elért a nadrágomig. Mivel nem tudtam tőle eltávolodni vagy esetleg hátralépni utolsó lehetőségként kicsúsztam karjai szorításából és leültem elé a földre.

Arcomat tenyerembe temettem majd beletúrtam a hajamba. Legalább negyven fok van. A zene lüktetését érezni lehet a padlón és a falakban.
Louis leguggolt elém. Felnéztem kusza hajára és elsötétült tekintetére. Akarva akaratlan rá kellett döbbennem ,hogy Louis beindított. Ismét lehajtottam a fejem.
-Bassza meg.- megszorítottam a halántékom, nem segített. A következő pillanatban kezeim már Louis haját markolták és húzták közelebb. Hihetetlennek tűnt az egész. Louis forró kezeit éreztem a mellkasomon, ahogy lassan siklanak lefelé felhevült bőrömön. Ezúttal nem állt meg a nadrágom felett. Gyors mozdulatokkal lehúzta a sliccem. Éreztem ahogy belevigyorog csókunkba. Elhajolt, magával húzva a gatyámat is, de kis idő múlva ismét fél centi választott csak el minket egymástól.
Oh Louis ne csináld már....kicsit előrébb dőltem mire ő elhajolt. Most ki akar nyírni? Jobb kezét nyakam mögé tolta onnan ujjai a hajamba vándoroltak egyet - kettőt rántott néhány tincsemen. Lehunytam a szemeimet. Két választásom marad vagy felállok és kirohanok innen , esetleg beleugrok a kádba miután felengedtem hidegvízzel, vagy lecibálom Louisról az alsóját és....
-Csókolj már meg a picsába!- szinte ordítottam a szavakat, erre felkacagott. Ha ezt akarta elérni tessék. Megkapta. Mert hogy itt nem tudok megállni az biztos...de lehet hogy nem is akarok. Louis teljesítette a kérésemet. Derekamnál fogva kicsit előrébb rángatott a faltól, így az ölembe tudott mászni. Végigcsókolta a nyakam vonalát. Egy ponton megállt és erőteljesen szívni kezdte a bőrömet, miközben lökött egyet csípőjén.
Halkan felnyögött ,én nem úsztam mag ennyivel.
-Kurva életbe!-kezeim ösztönösen tévedtek a fenekére és újra közelebb húztam magamhoz. Megszorította jobb karomat és a szemembe nézett. Azt gondoltam talán kitisztult a feje ,de tekintete másról árulkodott. Kezemet visszatolta felém aztán a boxere széléhez emelte.
-Vedd le!-mondta lihegve. Hiába ráztam a fejem ,kezem önálló életre kelt. Úgy tettem ahogyan azt Lou kérte. Kicsit távolabb csúszott így levehettem róla az alsót, aztán visszamászott elém. Megcsókolt.
Jobb tenyerem még mindig a kezében tartotta. Alsó ajkamba harapott, éppen amikor a kezem leért a ..
Ijedten löktem távolabb magamtól.
-Nem.-inkább hangzott sóhajtásnak ,bármilyen határozott is akartam lenni. Louis nem úgy nézett ki, mint aki feladja. Tekintetét a számra vezette. Csak egy mozdulat és újra csókolhatnám.
-Kérlek!-súgta.

A zene ritmusára koncentráltam ,ami a mellkasomban dübörgött. A basszus hatása olyan volt mintha csak a szívem akarna kiszakadni. Louis a nyakam hajlatába temette arcát, én pedig becsuktam a szemeimet és hagytam ,hogy oda irányítsa a kezemet...ahová csak akarja.

Az élvezettől felnyögött én pedig megrökönyödtem azon, hogy mit csinálunk. De mikor ajkait erőszakosan enyéimre nyomta minden kételyem elszállt.
Csak rá tudtam koncentrálni. A nyelvére ami feltérképezte számat.
-Mi lesz Hazza?-suttogta számra. Az agyam kikapcsolt. Reflexből mozdítottam meg a kezem, mire Louis teste megfeszült.
-Bassza meg!-kiáltotta az élvezettől majd folytattuk a csókot miközben kezem folyamatosan mozgott. Louis néha-néha felnyögött. Keze hajamba vándorolt és meghúzta azt, majd belenyúlt boxerembe.
Hátravetett fejjel élveztem a matatását.
-Louis !-nyögtem. Nem akartam további hangokat kiadni ezért Louis nyakát kezdtem szívni. Lou egyszer csak kivette a kezét a gatyámból.
-Mi a fasz?-kérdeztem Loutól.
-Haz....- sóhajtotta nevem. Olyan aranyos és ártatlan volt. Arca eltorzult az élvezettől. Tudtam nem kell neki sok..

A rajtam ülő fiú folyamatosan káromkodott és nyögdécselt. Hajamba túrt majd erőszakosan megcsókolt. Egyik kezemet hátára csúsztattam és közelebb vontam magamhoz. Louis egyre gyakrabban sóhajtotta nevem. Ennek hatására előbújt a perverz énem.
-Mi az Lou?-kérdeztem kacéran.
-Baszd...meg...-harapott nyakamba ,ami akkor és ott nem zavart. Egyre jobban fajultak el a dolgok. Tennem kellett valamit,hogy Lout még jobban megkínozhassam..
És arra jutottam, ha ő abbahagyta akkor én mért ne? Leálltam cselekvésemben. A sötét ellenére is láttam ,ahogy szemei lepedten kerekedtek ki.
-Mi az?- kérdeztem tőle perverzen.
-Kérlek...-lökte előrébb csípőjét.
-Mit szeretnél?- kérdeztem miközben nyomtam egy 3 másodperces csókot szájára.
-Kérlek!!!...
-Mit szeretnél??!
-Az Isten szerelmére ...Csináld már!-kiáltotta, az alkohol és kéj hatására.
-Csak ennyit kellett volna mondanod...-csókoltam meg miközben kezem visszahelyeztem eredeti helyére és folytattam amit elkezdtem. A teste lángolt ,arcát nyakamba fúrta. Mikor már közel járt a csúcshoz elkiáltotta magát.
-Bassza meg!


Ennyi volt. Lou nem bírja tovább.
Körmeit mélyen felkaromba vájta, folyamatosan a nevemet motyogta. Elnyílt ajkai a vállamat súrolták. Éreztem, ahogy bőrünk összeragad a nyáltól. Összeszorítottam a szemeimet és fejemet kicsit lejjebb hajtottam és a fülébe suttogtam:
-Engedd!- és ez volt a végszó....

Louis csak kuporgott az ölemben. Szaporán vette a levegőt. Éreztem valami meleget a hasam aljánál ,nem néztem le ,hiszen pontosan tisztában voltam vele ,hogy Lou egyenesen rám élvezett...
-Azt a rohadt..-kezdtem, és elengedve Louist már emeltem kezem hogy végigsimítsak vele a hajamon ,ám az utolsó pillanatban rádöbbentem: nem kizárt hogy tenyerem sem maradt valami tiszta. Louis lassan elemelkedett tőlem, kezét az alsómba süllyesztette.
Hátamat a falnak vetettem, helyet engedve neki.
-Harry...-súgta. Megragadtam a kezét és kihúztam boxeremből.
-Ne!-motyogtam. Én sem voltam biztos benne mit is akarok valójában.
-De...
-Semmi de Louis!- nagy nehezen feltápászkodtam és felhúztam Lout is. Besegítettem a kádba, de ahogy elengedtem rögtön elvesztette az egyensúlyát és leült. Megnyitottam a vizet és én is bemásztam. Egyszerűen nem bírtam talpon maradni és összeestem. A vízsugár kettőnk között folyt, azok a cseppek melyek egyikünk lábát sem érték el, halkan koppantak a fürdőkád alján. Néztem a velem szemben félig fekvő helyzetben lévő fiú kipirosodott arcát ,ahogy lassan lecsukódnak a szemei. Mosolygott.
Elzártam a vizet. Addig néztem Louis összekuszált ,nedves haját ,meggyötört mégis elégedett arcát és addig hallgattam szuszogását amíg engem is elnyomott az álom.

***
Arra ébredtem hogy iszonyatosan fázom. Szemeim szörnyen nehezek voltak ,éppen hogy csak résnyire tudtam őket felfeszíteni. A buli elhallgatott, de még hajnal sem lehetett ,hiszen az orromig sem láttam. Megerőltetve magam kimásztam a kádból. Ráléptem a fürdőszoba kulcsra , ami a földön hevert. Biztosan kiesett a nadrágzsebemből. Harmadik próbálkozásomra sikerült a kulcslyukba találnom és kinyitottam az ajtót. Visszavánszorogtam Louishoz és ráterítettem egy törölközőt. Szája félig nyitva volt és hallottam minden egyes lélegzetvételét. Azt vettem észre ,hogy az alsómból folyik a víz és hogy őszinte legyek majd' lefagyott benne a tököm. Kibújtam belőle és a falnak támaszkodva eldölöngéltem szobám résnyire hagyott ajtajáig. Hihetetlenül fáradtnak éreztem magam és kicsit sem lehettem tudatomnál. A sötétítők nem voltak elhúzva így ráláthattam az ágyamra és a benne alvó törékeny testre. A félhomályban enyhén csillogott szőke haja, a takaró félig lecsúszott róla felfedve előttem csupasz hátát. Tulajdonképpen az sem érdekelt volna, ha maga a havasi jeti fekszik az ágyamon, aludni akartam. Bizonytalan lépteim elvittek az ágy sarkáig, onnan szinte beestem a puha ágyneműbe. Hátat fordítva hálótársamnak magamra ráncigáltam a takaró maradék részét.

Félálomban voltam már mikor némi mozgolódást éreztem a hátam mögött. Egy gyenge kéz ölelt át hátulról és vékony ujjak futottak fel a mellkasomra. A lány hideg testével teljesen enyémhez bújt. Bőrének erős alkohol és málna illata volt. Kimondottan kellemes érzés volt, hogy amíg az én felhevült testem lehűl az övé úgy melegszik fel.
-Harry...-hallottam a nevem egy halk sóhajtás gyanánt.
-Jóéjt Tay....-fújtam ki a levegőt és engedtem, hogy a sötétség magával ragadjon...

4 megjegyzés:

  1. Ahh imádtam végre megtörtént Loui-ék között :D ez már haladás :D de mi a f*szt keres Taylor Harry ágyában? XD

    VálaszTörlés
  2. Jajj ne! Taylor reggel azt fogja hinni, hogy lefeküdtek!!! Hát Harry ebből nehezen fogod kimagyarázni magad!!! Jujj végre Lou és Harry megtették az első lépéseket ahhoz, hogy összejöjjenek! *.* már nagyon várom a kövit siessetek vele!!! :D

    VálaszTörlés
  3. juj.juj. végre:D
    bár kicsitösszezavarodtam.xd
    mi lesz ebből ha felébrednek te jó ég:D

    VálaszTörlés
  4. Hol van a kövi, gyerekek?!?? Szombat van, hahó!!! Hozzátok léci!!!!!

    VálaszTörlés